Látnivalók Kőszegen és Kőszeghegyalján

Az 1800-as évek második felében létezett egy pesti folyóirat, az Életképek, amelynek olvasóinak abban az időben meséltek Kőszeg szépségéről, amikor a mai értelemben ismert turizmus még éppen csak bontogatta szárnyait. Az egyik számban így méltatták Kőszeget:

„(…) Szűk kiterjedésű, rendetlen építésű, viszont mentségére legyen mondva, hogy hasonlít Budához, remek vidéken fekszik, és vadregényes út köti Szombathelyhez. A mai városlátogatót ugyancsak megejti a környék változatossága, a település szép fekvése. S ha verőfényes nyári napon, befelé haladtában a Hősök kapujának árnyékos íve alól a Belvárosba lép, lenyűgöző erővel ragadja meg az eléje táruló pompás látvány. Köröskörül régi házak sora zárja le a teret, szemben a Szent Imre templom magasodik a nemes vonalú városkút mögött; távolról szelíd vonalú hegy tetején, fák zöldjéből, ég kékjéből fehérlik a Kálvária háromtornyos homlokzata. A városkép esztétikai örömei megsokszorozódnak, ha részletesebben szemlélődni kezdünk. Már rövid járás-kelés során is meggyőződhetünk arról, hogy a város „rendetlen” építésű magja szerencsésen átvészelte a türelmetlen reformkor és a századok városképromboló évtizedeit. Hazánk területén valóban ritka a megmaradt építmények ilyen összhangja, s ezért joggal nevezik építészeink Kőszeget az ország legvárosiasabb városának. (…)”

Dolgozatom megírásakor ennek a gyöngyszemnek rövid, inkább kedvcsináló jellegű bemutatására vállalkozom, hozzátéve egyúttal, hogy bár nem nagy kiterjedésű területről van szó, mégis ezernyi csoda és milliónyi történet hazája ez, amit megkoronáz a természet különleges szépsége.

Kőszeg és a kőszeghegyaljai vidék egy szorosan összekapcsolódó egységként vészelte át azokat a zivataros évszázadokat, amelyek hoztak magukkal családok közötti hatalmi harcokat, a török sereg támadásait és a fejlődés és fellendülés boldogságát is, miközben a helyiek élték megszokott életüket, csupán az idők, korszakok és események váltották egymást a fejük felett. Ezt az évszázadok óta tartó „változatlanságot” és az ezzel járó nyugalmat érezheti meg mindenki, aki ellátogat ide, mégha szemmel nem is mindig látható mindez.

A következőkben bemutatom Kőszeg és a Kőszeghegyalja településeinek (Cák, Bozsok, Velem, Kőszegszerdahely és Kőszegdoroszló) legfontosabb látnivalóit abban a sorrendben, ahogyan szerintem érdemes ezeket a helyszíneket bejárni. Először is fontosnak tartom kiemelni, hogy aki ellátogat ide, ne egy napra tervezzen, hiszen hamar érzékelni fogja, hogy ide több idő kell. Én egy háromnapos út leírását készítettem el, amelyben az első napon Kőszegre és Cákra látogatunk, a második napon a hegyaljai területeket járjuk be, és végül ajánlok egy kevésbé ismert túraútvonalat is, amely a Kőszegi-hegység gyönyörű pontjain viszi keresztül a vállalkozó szellemű túrázókat.

Szeretném hangsúlyozni azonban, hogy az, amit itt olvashat a Tisztelt Olvasó, csak néhány morzsa abból a hatalmas anyagból, amely rendelkezésre áll, s amit egy a tájat jól ismerő idegenvezető kíséretében meghallgathat és megnézhet az, aki vállalkozik erre a csodás (idő)utazásra. A túraútvonalak és látnivalók sokasága, változatossága rengeteg lehetőséget ad arra, hogy a tartózkodás hosszának, a résztvevők életkorának, érdeklődési körének, állóképességének legmegfelelőbb programot állíthassuk össze.

 

1. tematikus útvonal ajánlat:

 

KULTURÁLIS KALANDOZÁSOK KŐSZEG KÖRNYÉKÉN

 

Ajánlott közlekedési eszköz:

autó vagy autóbusz (csoportos szervezett kirándulás keretében) a települések között, településen belül gyalogosan

Útvonal hossza:

Kőszeg – Cák: kb. 6 km

Velem – Kőszegszerdahely – Bozsok – Kőszegdoroszló: kb. 14 km

Séta hossza:

• Kőszegi városnéző séta a belvárostól indulva a Csónakázó tóig, majd onnan Ördögárok, Szulejmán kilátó és Chernel-kert útvonalon át vissza a belvárosba: kb. 11 km
• Ebből az Ördögárok geológiai tanösvény hossza: kb. 500 m
• „Mini túra” a Csónakázó tótól az Ördögárok területén át a Szulejmán kilátóig, majd onnan a Chernel-kertig: kb. 2 km
• Cákon belül: kb. 2 km
• Velemen belül: kb. 3-4 km
• Kőszegszerdahelyen belül: kb. 1 km
• Bozsokon belül: kb. 3 km
• Kőszegdoroszlón belül: kb. 2 km

Összes séta az első napon kb. 13 km

Összes séta a második napon kb. 9-10 km

Nehézségi szint: könnyű

1. NAP: KŐSZEG ÉS CÁK

KŐSZEG

Kőszeg városa Magyarország nyugati csücskében, igazi ékszerdobozként várja látogatóit, és soha nem okoz csalódást annak, aki felkeresi. A város alapításának dátumát biztosan ismerjük: a Kőszegi-család ugyanis 1263-74. között jelenik meg és telepszik le a környéken, és ebben az időszakban meg is építik a mai Óház-tetőn a Felsővárat. Ettől kezdve folyamatos építkezések zajlanak a Gyöngyös-patak körüli vidéken és a család egyre nagyobb területekre és befolyásra tesz szert. A térnyerés idővel szemet szúr az osztrákoknak is, akik aztán elhatározzák, hogy visszavágnak a Kőszegi grófoknak és végül Károly Róbert végleg megtöri a család hatalmát a dunántúli területeken 1327-ben. Kőszeg királyi várossá válik, s ebben az időszakban alakul ki az a fallal körülvett, tipikusan középkori jellegű városszerkezet és hangulat, amely a település központjára máig oly jellemző. Az évszázadok során több nagy úr is uralja a várost (pl. Garaiak, majd III. Frigyes, Mátyás király), míg végül 1532-ben megérkeznek a törökök. A Bécs elleni török hadjárat egyik legfontosabb színterévé válik Kőszeg, ahol a törökök nem várt ellenállásba ütköznek. A harci események 1532. augusztus 5-30. között zajlanak, és nemcsak a 19 sikertelen várostrom, hanem az élelmiszerutánpótlás beszerzése miatti csapatmegosztás és az egyre elégedetlenkedő janicsárok lázadása együttesen vezet oda, hogy a törökök végül feladják a vár és a város megszerzésére tett kísérletet.

Az ostrommal kapcsolatban Kőszegen rengeteg emléket, hagyományt találunk. Az egyik legérdekesebb helyi szokás szerint Kőszegen a déli harangszó 11 órakor is megszólal. Úgy tartja a hagyomány, hogy a törököknek bevett szokása volt, hogy az év adott napján hazafelé indulnak, hogy biztosan visszaérjenek a védett és élelmet adó területeikre, különben félő, hogy a hatalmas létszámú hadsereget nem tudják majd élelemmel ellátni, ami nemcsak éhezéshez, a betegségek gyorsabb terjedéséhez és halálhoz vezet, de könnyen lázadást is szülhet a janicsárok között. Ugyanakkor a bécsi hadjárat során Kőszegnél nem várt nehézségekbe ütköztek: 25 napig tartó heves csaták során sem voltak képesek bevenni a Jurisics Miklós vezényletével védett kőszegi várat. A csata török vezetője Ibrahim pasa volt, de a közelben, a Kőszegi-hegység egy kellemes, védett pontján ott ült I. Szulejmán szultán is, aki fentről figyelte a lent zajló eseményeket. (Azon a helyen, ahol a legendárium szerint a szultán sátra állt, ma a Szulejmán kilátó található.) Mivel egyre nagyobb volt az elégedetlenség a török seregen belül, s egyre közeledett a hazaindulás napja is, török részről egyre sürgetőbbé vált a csata kimenetének rendezése. A magyar oldalon sem volt sokkal jobb a helyzet: a hősiesen küzdő kőszegiek maroknyi csapata egyre kimerültebb és elkeseredettebb volt, és a harcosok nagy része nem volt katona, hanem a helyi lakosságból kerültek ki a várvédők, akik így különösebben képzettnek sem voltak mondhatóak. Az élelmiszer a várban is fogytán volt, ezért a kőszegi oldalon is a harcok lezárására törekedtek. Amikor augusztus végén az utolsó nagy csatára készülődtek a csapatok, a vezérek megállapodtak, hogy azé lesz a vár, aki augusztus 30-án, pontban a déli haragszó elhangzásakor nyerésre áll: ha addig elfoglalják a várat a törökök, akkor az övék a vár, ha viszont nem tudják addig bevenni, akkor elmennek. Tudta ugyanakkor Jurisics, hogy az ő maroknyi serege nem biztos, hogy kitart addig, ezért cselhez folyamodott: utasításba adta, hogy az 1456-os nándorfehérvári győzelem emlékére elrendelt déli haragszó ezen a napon ne délben, hanem egy órával korábban, 11 órakor zúgjon fel. A harangzúgás olyannyira meglepte a török sereget, hogy -mivel nem sikerült bevenniük a várat – a sereg a harang megszólalásakor hazaindult. A legendák szerint így védte meg Jurisics maroknyi seregével a kőszegi várat a hatalmas török sereggel szemben, s ennek a „győzelemnek” emlékére a városban a mai napig 11 órakor is zúgnak a harangok.

Az eseményről egy másik legenda is tudósít, kicsit más módon. A történet szerint a kimerült csapatok vezetői, Ibrahim pasa és Jurisics kapitány megegyeztek abban, hogy a törökök a vár 8 tornyára kitűzhetnek 8 török zászlót, de ezután békésen távoznak a csata helyszínéről és oda többé nem térnek vissza. Erre a cselre azért volt szükség, mert a szultán, Szulejmán a Kőszegi-hegység egy bizonyos pontjáról (ma Szultán-domb) figyelte a fejleményeket, s a zászlók kitűzése látszólagosan győzelemről tájékoztatta őt. (Gyakorlatban a törökök visszavonulásnak volt egy ennél sokkal komolyabb magyarázata is: időközben ugyanis Bécsnél már felsorakozott az egyesített birodalmi hadsereg, és a velük való összecsapásokat a szultán már nem vállalta.)

A hős várvédők nem tudhatták azonban biztosan, hogy a török sereg hamarosan nem tér vissza, ezért ahogy lehetett, nekiláttak a vár megerősítésének, amelynek következtében minden addiginál erősebb védelmi rendszer épült ki nemcsak a vár, hanem a teljes város körül is. (Újabb törökellenes harcokra itt már végül nem került sor.) 1648-ban szabad királyi városi rangra emelték a várost. Ettől kezdve megerősödött a vallási élet (előbb evangélikus, majd katolikus iskolát alapítottak a városban). A vár és a város 1695-ben az Eszterházy család hercegi ágának tulajdonába került és egészen 1931-ig ők birtokolták a környékbeli területeket. Kőszeg még egyszer játszott fontos történelmi szerepet, mégpedig a Rákóczi-féle szabadságharcban, amikor 1705-1708 között itt rendezte be főhadiszállását a kuruc vezérkar. A szabadságharc leverését követően a város és a vár elveszíti katonai jelentőségét. Ezzel együtt megerősödött viszont a kereskedelem, a gazdaság, az oktatás és a vallásosság. Itt jön létre Vas vármegye első pénzintézete, megépül a szanatórium és a Kőszeget Szombathellyel összekötő vasútvonal, manufaktúrák létesülnek. Ennek az idilli fejlődésnek vet gátat az 1. világháború lezárását jelentő Trianoni békediktátumok aláírása, amelynek következtében Kőszeg elveszíti korábbi területeinek jó részét és az eddigi központi fekvése helyett egy eldugott határszéli várossá válik. Ezt a sorsot súlyosbítja, hogy a 2. világháború utáni új rendszer a város határában és a város felett húzódó hegyekben hozza létre a szinte hermetikus lezárást biztosító határvédelmi rendszerét, az ún. vasfüggönyt, így a környéket ellepik a katonák és határőrök. A város lakosságának élettere méginkább beszűkül, amin nem segít az időközben egyre komolyabban pusztító filoxéra-járvány sem. Ez az elszigeteltség az 1960-as évekig tartott, amikor elkezdték felébreszteni a várost kényszerű „Csipkerózsika-álmából”. Nemzetközi határátkelő épült, elkezdték komolyan fejleszteni a korábban már virágzó turizmust (új turista célpontokat alakítottak ki a hegyvidéki területen a korábban meglévők, pl. Óház-kilátó vagy Hörmann-forrás helyett, amelyek beleestek a szigorú határvédelmi sávba, így akkortájt nem voltak látogathatóak). Új vendéglők, szálláshelyek épülnek és a turizmus újra fénykorát éri. Gyönyörűen felújítják a város nevezetes épületeit is, aminek elismeréseként a város 1978-ban elnyeri a Hild-díjat is. A rendszerváltást követően a város egyre több turistát vonz, elindították nyári egyetemét és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a nyugat-magyaroroszági turizmus egyik kedvelt célpontjává vált.

Belvárosi sétánkat érdemes a Várkörön található nagy várparkolóban kezdeni, hiszen itt tudjuk hagyni autónkat is, hogy bejussunk a belváros gyalogos övezeteibe.

A Rajnis utcán elindulva két szent szobra emlékeztet arra, hogy itt valaha egy kapu, mégpedig a Felsőkapu állhatott. (Rajnis József jezsuita szerzetes volt, akit költőként és műfordítóként is ismernek. Ő fordította magyarra például a Vergilius néhány művét.) A középkori városfalra épültek rá az épületek és a kapu alapjai is a 16. században. Az egykori vizesárokhoz tartozó híd hídfőjének őrzője volt Szent Donát és Szent Lénárd, akiknek szobrai most a házfalba süllyesztett fülkében állnak, üdvözölve a látogatót. A Rajnis utcán haladva hamar elérjük az ún. poncichtereket (balra), amelyek a helyi hagyományban a borozókat jelentik. A poncichter vicceskedő kifejezés eredetije egy német szó (Bohnenzüchter), amelynek magyar jelentése: babtermelő. Az osztrák határ közelében található településeken ugyanis a szőlőműveléssel foglalkozó földművesek gyakran ültettek babot is a szőlő mellé, amely aztán gyorsan felfutott a szőlő szárán, biztosítva a család számára az ételek alapanyagát, mivel ők rengeteg babot fogyasztottak (ez elsőként a Lövérekben történt Sopron környékén, majd akkor került a kifejezés Kőszegre, amikor a filoxéra miatt megcsappant kőszegi bormennyiséget a soproniakkal kellett kipótolni.). A kőszegi Poncichter Borozó (Rajnis u. 10.) az egyik leghíresebb helyi borozó, ahol csak helyi borokat lehet kapni, egészen alacsony áron, így érdemes akár kóstoló, akár vásárlási szándékkal felkeresni a helyet. A „Kispanci” (így becézik a helyet a helyiek) a fiatalok kedvenc találkozóhelye, amelynek belső tereiben még látszanak a város régi falrészei, hiszen a borozót ráépítették a régi városfalra.

Tovább haladva az utcán hamarosan látjuk a Vár főbejáratát. A területet alsóvárként is szokás nevezni, hiszen párja, a felsővár az Óház-tetőn állt, maradványai ma is felfedezhetőek. Az alsóvár egy többszörös falrendszer és vizes árkok által kiválóan védett komplexumnak számított, amelyet még inkább megerősített a városmagot körülvevő városfal is. A középkorban Kőszeg városát, benne a várral, komoly tervek alapján építették fel: Kőszeg egy négyszög alaprajzú város lett, amelynek egyik sarkában állt a szintén szabályos alaprajzú vár, amelyhez a korabeli cseh várakat vették mintául, ezért a kőszegi vár kezdetben nem is hasonlított az akkori magyar várakra (ezt egyébként kettős várnak nevezik). Erre az építési módra az a jellemző, hogy a vár tornyai nem ugranak ki a falak síkjából, nem rendelkeznek körülépített udvarral és a palotában nem alakítottak ki kápolnát, viszont rendelkezett kaputoronnyal, és az egész épület független volt a városfaltól. Az első épület bejárata az első emelet magasságában volt. Az épületet a későbbi időkben folyamatosan bővítették és erősítették, az aktuális korok kihívásainak megfelelően.

Jelenleg az egykori vizesárok felett átívelő hídon át juthatunk az elővár belsejébe. A kapu mellett jobbra, még a külső falon láthatjuk az 1532-es ostrom során összecsapó felek vezéreit, azaz I. Szulejmán szultánt és Jurisics Miklóst ábrázoló táblákat. Az elővár mellvédjei és pillérei a 17. században, a Nádasdyak uralma alatt épültek fel. Ebben az udvarban találták meg a régészeti feltárások során az egyköri cölöpvár alapjait is. Ez a terület volt a vár „gazdasági” területe: itt kaptak helyet az istállók, raktárak, kocsiszín, illetve itt helyezték el az őrség tagjait és felszereléseit is. Az elővár északi szárnyában működött sokáig a városi közfürdő. Az elővár udvarának legfontosabb nevezetessége Jurisics Miklós szobra. A szobortól jobbra működött éveken át a Szamos Marcipán Múzeum, ahol a helyes marcipán(mese)figurákon kívül számos magyar vár 3D-s fotóját is megtekinthették a látogatók. (A kiállítás jelenleg nem látogatható!).

Az elővárat a belsővártól szintén egy vizesárok választotta el. A ma is létező kőhídon áthaladva, a bejárat felett találjuk az Eszterházy-család címerét, akik jó 300 éven át voltak a vár és a város urai. A belsővár udvara trapéz alakú, legfőbb dísze a 17. századi kőmellvédes kút (nyaranta itt rendezik meg a Kőszegi Várszínház előadásait.) A palotarész belső termeiben többféle kiállítás várja a látogatókat. Az első néhány terem a vár történetét meséli el, interaktív kiállítás formájában, képekkel és térképekkel illusztrálva. Részletesen bemutatják az 1532-es csata eseményeit, majd az újjáépítés időszakáról tájékoztatnak. Bemutatják a szőlőtermesztés szerepét a helyiek életében és szó esik a Szőlő Jövésnek Könyvéről is, amelybe 1740 óta (néhány év kihagyással, amikor minden elfagyott) az adott év április 24. napján lerajzolják, hogy hogyan néz ki az adott évben a szőlőhajtás, ebből próbálnak következtetni az év várható termésére. Az eredeti könyvet, amelybe a mai napig is rajzolnak, a várban őrzik. A hagyomány 2013-ban bekerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. A palotarész bejárata mellett fekszik a gyógynövénykert, amelyen keresztül sétálva ismerkedhetünk a gyógyulást hozó növényekkel. (A séta másik végpontja egy bástya, amelyben jelenleg szuvenírbolt működik. A kis üzleten keresztül abba a parkolóba juthatunk, ahol autónkat hagytuk.)

A vár bejárást követően visszatérünk a Rajnis utcába és folytatjuk sétánkat a belváros felé. Hamarosan az utca bal oldalán két templomot látunk.

Elsőként a Szent Jakab templom előtt állunk meg. A város egyik legidősebb temploma 1403-1407 között épült, mégpedig az egykori minorita templom maradványainak felhasználásával. Története változatos: a többször leégett templomot először a római katolikusok, majd a magyar, később németajkú protestánsok használták istentiszteleteikhez, végül visszaszerezték a katolikusok. Az ódon külső barokk belső díszítéseket takar. A falfestményeken megjelenik Szent Kristóf, az utazók védőszentje, a Köpenyes Madonna képe a három királyokkal, Árpádházi Szent Erzsébettel és Szent Borbálával. Temetkezési helyként is használták a templomot: vörös márványból készült síremlék alatt nyugszik a kőszegi hős kapitány, Jurisics Miklós két gyermeke, illetve a kriptában helyezték örök nyugalomra Széchy Máriát, aki az összeesküvésről ismert Wesselényi Miklós báró felesége volt.

A templom mellett egy másik, tornyos épület áll, ez a Szent Imre templom, amelyet 1615-ben kezdtek építeni. A barokk főoltáron Dorfmeister István képe látható: Szent Imre fogadalomtételét ábrázolja. Körülötte szobor alakban további magyar szentek láthatók: Szent István és Szent László. A templom alatt hatalmas kripta húzódik, ahová a városi polgárok közül a legtekintélyesebbeket temették.

Még egy kicsit tovább haladva egy bájos térré tágul előttünk az út: megérkezünk a középkori Kőszeg központi területére, amely egykor politikai eseményeknek, vitáknak, gyűléseknek, piacoknak, vásároknak, a büntetésvégrehajtásnak helyszíneként is szolgált (pl.ítélethirdetéseknek, de itt állt hajdan a kaloda és a pellengér is). Ez a Jurisics tér, amelynek minden háza a 16-18. században épült és jelenleg mind műemléki védettséget élvez. A gyönyörű épületek ezernyi történetet mesélnek. A tér közepén áll az a Szűzanyát ábrázoló szobor, amelyet a városatyák abból a pénzből fizettek (nem kicsit bosszúból), amelyet azért szabtak ki büntetésként, mert a protestánsok folyton tiltakoztak a katolikusokra jellemző Mária-kultusz miatt. A Mária-szobor 1739-ben került a mai helyére és rögtön mellette egy szintén régi szépséget, a városi kutat is megtaláljuk (1766-ban készült).

A tér legszebb épületeinek megtekintéséhez elég, ha megállunk a Mária-szobor közelében és körbe hordozzuk tekintetünket az épületeken.

Legkönnyebben talán az ún. Lábas házat lehet megtalálni, amely egy téglaszínű, kissé omladozó vakolatú, pilléreken („lábakon”) álló, tornácos bejáratú épület. A háznak az évszázadok során sokféle sorsot szántak, de az első időkben bálházként működött. Ma a levéltárat találjuk falai között, ahol az itt élők életének mindenféle részleteit összegyűjtötték 1328-ra visszamenőleg.

A Lábas háztól jobbra büszkén áll a Hősök kapuja, amelyet az 1532-es dicső győzelem 400. évfordulójára készíttettek a város lakói. Ezen a helyen eredetileg az Alsó kaputorony állt még a 13. századból, amelyet a tőle éppen nehéz szakállas puska tüzelési távolságban lévő Öregtorony védett. A Hősök kapuja alatti ív belsejében domborműveket és hősi halottak neveit látjuk: az egyik dombormű az 1532-es ostromról mesél, a másik oldalon a világháborús hősökre emlékezhetünk.

A Hősök kapuja melletti sarokház az ún. Tábornokház. A politikai (és időnként bírósági) döntések meghozatalának helyszíne volt, ma pedig restaurátorok használják műteremként, illetve a kőszegi kistérségekről is láthatunk itt előadást. Innen lehet felfelé indulni, ha a Hősök kapujának tornyából kinéznénk a városra.

A főtér ezen oldalának leglátványosabb épülete a Városháza, amelyben nagyjából a 14. század óta folyamatosan a városatyák ténykednek. Itt hozzák a várost érintő döntéseket, itt található a házasságkötő terem és a város egyik legszebb homlokzati díszítésével is ez a ház büszkélkedhet. Balról jobbra haladva elsőként Jurisics Miklós bárói címérét láthatjuk (a bárói címet a hősies viselkedéséért a csata után kapja). A következő képen a Szűzanya látható karján a kisdeddel, koronával a fején, mint a Magyarok Királynője, hiszen a legenda szerint, amikor a 4. képen látható Szent István királyunk egyetlen fia, Imre meghal, nincs már törvényes örökös, aki apja nyomdokába léphetne és az elkeseredett uralkodó kétségbeesésében Mária kegyelmébe ajánlja az országot. Ettől kezdve ábrázolják Máriát nagyon gyakran királynői koronával a fején, és a koronázási ékszereket viselve. A díszítőelemek közül a középen lévő a magyar kiscímert, míg a legutolsó (jobb szélén) látható kép Kőszeg városi címerét ábrázolja, amelyet a városi lakosság kiváltságként 1446-ban III. Frigyes császártól kapott, és amelyet azóta is büszkén használ. Minden egyes további háznak megvan a maga története, amelyek közül a legfontosabb momentumokat a házakon elhelyezett táblák is mutatják.

Érdemes azonban külön felhívni a figyelmet a Városházával szembeni oldalon álló 7. számú Sgraffitós házra. Kőszegen sok hasonló épület található. A 11-es számú ház az Apotéka az Arany Egyszarvúhoz nevet viseli. Itt nyílott meg ugyanis 1777-ben az a magánpatika, amelyhez a patikabútort az új tulajdonos, Svalla Mátyás a jezsuitáktól vásárolta meg. Különlegesen szép bútorzatról van szó, amelyet a szerzetesek maguk készítettek tölgy-, dió-és hársfából. A saját gyógynövénykerttel is bíró Svalla a ház padlásán alakította ki a gyógynövényszárító részlegét: ez és a bútorzat, valamint a patikaszerek ma mind látogathatóak az itt kialakított patikamúzeumban.

Most, hogy körbejárattuk szemünket a „főtér” gyönyörű épületein, haladjunk át a Hősök kapuja alatt, hogy képzeletben kiléphessünk a régi város területéről. A kapu alatt átérve újabb szentek szobrai láthatóak a fülkékben, ezúttal Nepumuki Szent János és Szent Jakab köszöntenek minket. Ezzel a sétával átjutunk Kőszeg új főterére, amely egy sokkal tágasabb és egyben modernebb terület is annál, amit eddig láthattunk.

A Fő tér legmagasabb pontján álló, a neogót stílusban, 1894-ben Ludwig Schöne tervei alapján épített Jézus Szíve templom uralja a teret. A templom 57 méter magas tornyából ma is felhangzik Händel: Saul című operájának átirata. A mai templom helyén egykor a Korona Szálló épülete állt, amely előtt a vásártér helyezkedett el. A Jézus Szíve napjainkban Kőszeg egyik emblematikus épülete, és impozáns méreteivel (49x19x17 m) a város legnagyobb épülete is egyúttal. A belső tér mozgalmas díszítésű, élénk színekkel, növényi motívumokkal festett, és nagyon látványosak a festett ólomüveg ablakok is. A templombelső területén a legfontosabb magyar szentek szobraival találkozhatunk.

A templom lépcsői előtt áll a Szentháromság-szobor, más néven pestisoszlop, amely a városban a 18. században pusztító pestis közel 600 áldozatának is emléket állít.

A ma látható tér 2006-ban újult meg: ma 5 szökőkút is díszíti, amelyek közül talán legszebb a tér túlsó végében látható oroszlános kút, amelynek négy oldalán a városra legjellemzőbb domborművek találhatóak.

A 13. számú ház a legkisebb barokk épület Magyarországon, ma fodrászat működik benne. Szomszédságában találjuk a város híres cukrászdáját, az Ibrahimot.

A belváros belső utcáin akár céltalanul sétálgatni is óriási élmény. Nem meséltünk még az Öregtoronyról (Zwinger), a régi főúri palotákról a Chernel utcában, a belső udvarok régi időket idéző bájáról.

Kőszeg belvárosán kívül is van azonban élet! Néhány száz méterrel a központtól található például a Chernel-kert, amelyet 1898-ban kezdett el létrehozni Chernel István. A kertben madárvédelmi, madárkórházi és arborétumi területet alakított ki, ahova ma is érdemes ellátogatni. A Berchtold István Látogatóközpont (ahol egyébként a környék növény-és állatvilágával ismerkedhetnek az érdeklődők) által üzemeltetett kertben ma is gyógyítanak beteg és sérült madarakat, főleg gólyákat.

A Csónakázó-tó környéke igazi csendes sziget a városi zaj után. A tavon akár vízibicklizni vagy csónakázni is lehet, de innen is indul fel túraútvonal a város feletti látványos, hegyvidéki területekre.

Az egyik legérdekesebb, nem túlságosan nehéz, gyerekekkel is bejárható szakasz az Ördögárok területén vezet végig, miközben megismerkedhetünk a hegység kőzettani összetételével. A geológiai tansövényről később részletesen is írok.

A Csónakázó-tó felett, a kálváriától nem messze található az a bunker, ahol a velemi „kényszerpihenőjét” követően nem egészen 3 héten át őrizték a magyar koronát. A bunkerben korábban kialakítottak egy kisebb múzeumot, ahol elmesélik a korona történetét, azonban jelenleg is zajlanak a munkálatok, hogy a helyet modernizálják. A tervek szerint 2020. augusztus 20-ig elkészül a bunker új bejárata, amely valójában az eredetileg is használt kapu volt (a mostani bunkerbejáratot mesterségesen, utólag nyitották). A bunker bejárata feletti hegyvidéki területen pedig az országalma szobra kerül elhelyezésre, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a hegy e területének történelmi fontosságára, körülötte pedig egy piknikező hely kialakítását tervezik.

Kőszegről rengeteg túralehetőség kínálkozik. A legnépszerűbb hegyi célpontok között találjuk az Óház-kilátót, az Írottkőt, a Hétforrást, a Hörmann-forrást és a Stájer-házakat. Ezeken kívül azonban még számos érdekes, különböző hosszúságú és nehézségű útvonal várja a látogatókat.

Az alábbiakban részletesen írok a Geológiai Tanösvényről, mint lehetséges túraútvonalról, amelyet véleményem szerint a kisgyerekes családok is könnyen teljesíthetnek és a megtapogatható kőzetek miatt a gyermekeknek is élményszerű a tanösvényen való látogatás.

 

GEOLÓGIAI TANÖSVÉNY – KŐSZEG

TÚRALEÍRÁS

A túra a Csónakázó-tó mellől indul, ahol egy rövid szakaszon (kicsit vadregényesnek ígérkező részen) néhány perces felfelé menetre kell számítani. Amikor megérkezünk a kb. 100 méter magas szakasz tetejére, már látszik, hogy Kőszegnek egy régebbi, panorámás területén járunk (a Kálvária utcában) és hamarosan belebotlunk az ún. Koronaőrző Bunkerbe is. A magyar Szent Koronát 1945. márciusának második felében őrizték itt, s jelenleg a helyet átalakítják, hogy még több látogató tudja megtekinteni ezt a fontos történelmi helyszínt. Tovább haladva, az egykori kastélynál, vagy ahogyan a helyiek ismerik, Kincs Villánál jobbra fordulva megérkezünk az Ördögároknak hívott szurdokvölgy bejáratához. A Kincs Villa azért is érdekes épület, mert ennek oldalán a mai napig látszik az ország egyik legrégebbi hivatalos túrajelzése, mégpedig egy kb. 20 cm hosszúságú, vízszintes, kék színű vonal. A jelzés a 2 világháború között került a ház oldalára. Ebből tudjuk azt is, hogy egyrészt ekkortájt a túrázásnak már fontos szerepe volt, másrészt, hogy több útvonal az árkon keresztül indult el és vezetett felfelé a hegyre.

Az Ördögárok kifejezés furcsának tűnik, de sok helyen az országban találkozhatunk hasonló elnevezésekkel, amelyekkel a mély és nem túl széles, szurdokszerű (esetleg titokzatos, ijesztő) árkokat, barlangokat jelölték az emberek. A kőszegi Ördögárok abban is különleges, hogy bár jelenlegi állapotában nehéz elképzelni róla, de valaha ebben megrakott szekerekkel jártak a gazdák. Az út az Ördögárkon keresztül a szőlőhegyre vezetett, így nemcsak az emberek (a szekerek haladása során), hanem maga a természet ereje által is folyton változott a terület (pl. nagyobb esőzések is kimosták a puhább vagy meglazult kőzeteket), így az árok folyamatosan mélyebbé vált. Ha kellett, az emberek saját kezükkel is belenyúltak: javítgatták az utat, hogy az könnyebben járható legyen.

    

Jelenleg az Ördögárok kb. 20 perc alatt végigjárható, lassan emelkedő, nagyjából 500 méter hosszú szakasz, amelyben egy geológiai tanösvényt találunk. Az ismeretterjesztő táblák segítségével megtudhatjuk, hogy a Kőszegi-hegység kőzetanyaga azért is érdekes, mivel itt csak metamorf, azaz átalakult kőzetekkel találkozhatunk. A metamorf kőzetek úgy alakulnak ki, hogy a magmás vagy üledékes kőzetek a felszínen magasabb hőmérsékleti és nyomásviszonyoknak vannak kitéve, így átalakulnak, egy újabb kőzetet hozva létre. Az Ördögárok jellemző metamorf kőzete a filit.

Ahogy haladunk tovább, újabb érdekességek jelennek meg a következő táblán, ezúttal a tektonikai mozgásokkal kapcsolatban, majd megtudhatjuk azt is, hogy mit jelent a „palásság”. A kőzetek színeiről is mesél egy kis tábla, s meg is tapogathatjuk az egyes kőzeteket. A séta során sok helyen felfedezhetjük, hogy valóban sok-sok rétegnyi kőzet „préselődött” egymásra az évezredek során.

Az Ördögárok végén választhatunk, hogy melyik útvonalon haladunk tovább. A különböző útvonalak között vannak átfedések és nehézségben/hosszúságban is hatalmas különbségeket látunk. Az Ördögároktól kb. 300 méterre található a Szulejmán-kilátó, amely a történet szerint azért éppen ezen a helyen épült fel, mert 1532-ben a nagy kőszegi csata során a török vezér, I. Szulejmán szultán erről a helyről figyelte a csata alakulását. Innen, ha szeretnénk, kb. 20 perces lefelé vezető séta során megérkezhetünk a Chernel Kerthez, de mehetünk akár tovább felfelé is, hogy megtekintsük a Kálvária-templomot és a stációkat, a Trianoni keresztet, az egykori Szálasi-bunkereket, de tulajdonképpen az egész hegy minden fontosabb területe (kilátók, források, vizek) elérhetőek innen. Csak válogatni kell!

    

CÁK

A központi településsel, Kőszeggel való ismerkedésünket követően érdemes a koraesti órákban elhagyni a várost és ellátogatni a Kőszegtől kb. 4 km-re fekvő bájos falucskába, Cákra, amelynek leghíresebb turisztikai vonzereje a régi pincesor. Aki nem szeretne vezetni, de szívesen kóstolna helyi borokat, igénybe veheti a tavaly óta működő dottó szolgáltatásait is, amelynek egyik útvonala Cákra viszi az érdeklődőket. A kisvonat megáll a pincesornál és egy adott pince várja a látogatókat: borokat lehet kóstolni és természetesen vásárolni is, kísérőként pedig hamisítatlan helyi zsíros kenyeret is kínálnak a gazdák. Hagynak időt arra is a szervezők, hogy a kíváncsi turisták elsétáljanak a pincesor végén található Hordómosó forráshoz is, amelynek hűsítő vize igazán frissítően hat.

A település – a kőszeghegyaljai vidék többi településeihez hasonlóan – régi múltra tekinthet vissza, azonban itt mindig a szőlőtermesztés és a bortermelés játszotta a főszerepet, egészen a 19. századi fixéra-járványig, amikor a szőlő nagy része elpusztult és az ágazat a régi jelentőségét ezt követően már soha nem tudta visszanyerni. Ezután a gyümölcstermesztés és főképp a gesztenye vált fő bevételi forrássá. Ez persze nem jelenti, hogy egy klasszikusan mezőgazdasági múlttal bíró településre érkeztünk, sőt! A falu területén végzett ásatások során előkerültek avar-kori sírdombok és két olyan frank mintájú szárnyas lándzsát is találtak, amelyek valószínűleg a 9. századból származnak. Építészetbeli remekekkel is büszkélkedhet a település: a legtöbb látogatót lenyűgözi a falu portáinak rendezettsége és a régi házakhoz tartozó magas kőkerítések, amelyek gyönyörű tornácokat és lugasokat rejtegetnek.

A település központjában található a Ludwig Schöne bécsi építész által tervezett Szent Erzsébet templom, amely egy középkori, akkor Szent Péter és Pál tiszteletére felszentelt templom helyére épült fel 1894-ben.

Cák leghíresebb része azonban nem a falu központjában, hanem a hegyvidéki részen keresendő: itt található ugyanis a festői környezetben fellelhető pincesor, ahol 8 db, műemléki védettség alatt álló, zsúpfedeles, cáki kőből épített pince idézi a régi korok emlékét (1962-ben még 33 volt látható belőlük). A pincék hangulatát emelik azok a szelídgesztenyék, amely között akár 100 évesnél idősebb példányok is találhatóak, ezek emlékeztetnek a korábbi idők gesztenyeligeteire. A pincék – igazodva az aktuális korszakokhoz – nemcsak bor tárolására voltak alkalmasak, de itt tartották a gyümölcsöket (szőlőt, almát, gesztenyét) is. Érdekesség, hogy a pincéknek nincs ablaka, hiszen a gyümölcs és a bor, valamint az ezekkel kapcsolatos feladatok végzéséhez használt eszközök tárolása nem igényelt fényt, sőt ez az ablaktalanság biztosította odabent a megfelelő tárolási viszonyokat. Ugyanakkor nem látunk olyan teret sem, ahol a tulajdonos lepihenhetett volna. Ennek az az oka, hogy ezek a pincék közel voltak a lakóházakhoz, így ide valóban csak dolgozni jöttek a gazdák, és dolguk végeztével hazamentek. A jó minőségű bor készítéséhez szükséges a kiváló minőségű forrásvíz, amely -ahogy korábban említettük – rendelkezésre áll, éppen a pincesor felső részében kóstolhatjuk a fedett csőrendszeren át levezetett forrásvizet, amelyet a borkészítéshez is évszázadok óta használnak a helyiek.

A pincék egy része múzeumi jelleggel működik, bemutatva az eszközöket, amelyeket a helyiek hajdanán használtak, illetve képet kaphatunk a régi korok pinceberendezéseiről is. A pincesor kívülről egész évben szabadon bejárható, azonban a pincebelsőket csak a tavasztól őszig tartó nyitva tartási időszakban van lehetőségünk megtekinteni.

A kőszeghegyaljai területeken ismét éledezik a borturizmus: néhány évvel ezelőtt kialakították a Kőszeg és Kőszeghegyaljai Borút útvonalát, amely Kőszegről indulva Cák és Velem érintésével egészen Bozsokig viszi az érdeklődőket. Ez a „modern” út olyan pincészeteket és/vagy vendéglátóhelyeket érint, ahol nemcsak inni, de enni is lehet a finom bor mellé. (Aki például Cákon jár, jól teszi, ha betér a Csikó Csárdába.) Létezett azonban egy régi, a helyiek által ismert és használt „borút” is, amely a mai fogalmaink szerint sokkal inkább kereskedelmi útként szolgált. A Kőszegről induló útvonal keresztülhaladt a hegyaljai településeken és Rohoncig futott, ami a mai határainkon túl található. A fénykorban hatalmas szekereket megrakva járták a kereskedők és a gazdák ezt a regionális utat, a szekéren pedig teli hordókat cipeltek, a köztes területeket szénával tömve ki (egyrészt kicsit védve a hordókat, másrészt a lovaknak is volt tápláléka). Történetekből tudjuk, hogy gyakran előfordult, hogy olyan sokan voltak úton, hogy egyes gazdáknak már nem jutott éjszakai szállás, így a szekéren volt kénytelen éjszakázni az illető.

Néhány gondolat erejéig visszatérve a gesztenyére: évszázadokon át a gesztenye volt a bor mellett a helyiek fő bevételi forrása. A legszebb időkben hatalmas gesztenyeligeteket lehetett találni a hegyoldalban, amíg csak a szem ellátott. A gesztenyeérést követően asszonyok és férfiak szekérre ültek a gesztenyével együtt és vitték a termést a vásárokba. Nemcsak nyersen árulták e csemegét, hanem meg is sütötték a finomságot, illetve az asszonyok tanították helybeli társaikat különféle gesztenyés ételek elkészítésére is. Sajnos azonban a gesztenyeliget fertőzést kapott és a fák nagy része elpusztult, illetve kényszervágásra ítélték. Napjainkban talán újraéledni látszik a liget és vele együtt a régi hagyományok is, hiszen a bor mellett a gesztenye mindig is a kőszeghegyalja „védjegye” volt.

2. NAP: KŐSZEGHEGYALJA

Kirándulásunk második napján a Kőszeghegyalja jellegzetes településeit járjuk végig. Kőszegszerdahely, Velem, Bozsok és Kőszegdoroszló története hosszú időkre vezethető vissza és a Kőszegi-hegység védelme, jó klímája és kiváló forrásvizei viszonylagos jólétet biztosítottak az itt élők számára. A hegyekben található vadállomány miatt a főurak is gyakran harcoltak azért, hogy a környéken birtokokat szerezhessenek. A lankásabb hegyvidéki területek alkalmasak voltak arra, hogy jó minőségű szőlő teremhessen, ezért a borgazdálkodás és a pincék ma is fontos szerepet játszanak a helyiek életében és a turizmusban egyaránt.

VELEM

A napi programot kezdjük egy igazi hegyaljai gyöngyszemmel. A Kőszegtől kb. 9 km-re található Velem napjainkban egy kicsi, bájos, kb. 350 fős lakossággal bíró falu, amely évről évre egyre több látogatót fogad. Az eredetileg a Szerdahelyi- patak két partján kialakított, fűrészfogas beépítési telkek egyutcás településszerkezetet hoztak létre, a központban a haranglábbal. Látnivalói között találunk természeti, épített örökségi és hagyományőrző jellegűeket, így mindenki megtalálja azt, ami neki a legkedvesebb.

Velem története az újkőkorig vezethető vissza, s ennek az időszaknak legtöbb emlékét az azóta is a település egyik legfőbb vonzerejeként ismert Szent Vid kápolna környékén, a Szent Vid hegyen találták meg. A mai kápolna helyén – amely a faluba érkezve azonnal vonzza a szemünket-, nagyjából 3000 évvel ezelőtt valószínűleg egy erődítmény állhatott, amelynek fő feladata a hegy alatt futó kereskedelmi útvonal védelme, illetve felügyelete volt. (A Szent Vid hegyként ismert terület máig Közép-Európa egyik legismertebb régészeti lelőhelye.) A mai település elődje feltehetőleg a környéken található fémeknek, a réznek és az antimonnak köszönheti létrejöttét, hiszen ezen anyagok feldolgozása hozta el a fellendülést a falu számára. Ebből a korszakból az 1800-as évek végétől zajló ásatások során kerültek elő leletek, köztük a leghíresebbként egy aranylemezekkel kirakott diadém a Kr.e. 11-9. századból. Erre a korszakra egy emlékkő emlékezteti a látogatókat a kápolna mögött. (Az ásatásokat az erdélyi születésű Miske Kálmán báró vezette, aki akkor került Kőszegre, amikor feleségül vette Chernel Kálmán leányát, Saroltát. A jelentős leletek felszínre kerülése nagyrészt a véletlennek volt köszönhető, azonban az évek múltán – kitartó munkával és hatalmas lelkesedéssel – egyéb munkái mellett összeállította a magyar területeken fellelhető leletek bronzkori kronológiáját. Haláláig Kőszegen élt, emlékét a városban máig őrzik.) A keltákat a rómaiak, majd különféle vándorló népek (pl. avarok) követték ezen a helyen, egy karoling eredetű erőd is vigyázta a környéket. Az Árpádházi időszakból, a 13. századból egy várat említenek ezen a helyen, amelyet - valószínűleg – 1291-ben, egy békeszerződés értelmében romboltak le. Ennek a várnak a sarokbástyájára építette Hilerian szerzetes 1713-ban azt a Szent Vid kápolnát, amely napjainkban Velem leginkább ismert nevezetessége, nagyjából 580 méteres tengerszint feletti magasságban. Hilerian egy remetelakot és kápolnát alakított ki a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére a kicsi épületben, amelyet később a környék lakossága búcsújáró helyként kezdett tisztelni. A kápolna a ma is látható formáját 1859-ben nyerte el, amikor Szent Vid szobra a Fájdalmas Szűzanya mellékoltár fölé került. Az épület kialakítása sem mindennapi: a szentély trapéz alakban záródik, a hajó boltozott, de a szentély mennyezete sík, szószéke copf stílusú, tornyát nyolcszög alakú sisak zárja le. A kápolna legrégebbi képe a mai sekrestyében található Mária mennybemenetele című alkotás, amely a lékai hívek ajándékaként került ide. Két harangja és barokk főoltára is emeli a kápolna fényét, amely ma is működik: legfőbb ünnepe a június 15-én megrendezésre kerülő Szent Vid búcsú, de érdemes megemlíteni a szeptember utolsó vasárnapján esedékes fogadalmi zarándoklatot is, amelynek során a közeli Perenye község lakói zarándokolnak ide, felelevenítve az 1849-es kolerajárvány emlékét. (Szent Vitus, vagy ahogyan itt ismerik, Vid tisztelete egyébként nem tisztázott módon, de valószínűleg horvát vagy szlovén közvetítéssel került erre a területre. A „vid” kifejezés jelentése ugyanis annyi, hogy „látás”. A legenda szerint Vitus a mai Szicília területéről származott, ahonnan dajkájával és nevelőjével együtt a gyermek kb. hétéves korában szöktek el, mivel édesapja arra kényszerítette őket, hogy tagadják meg keresztény hitüket. A menekülés során elkapták és Diocletianus császár elé vitték őket, ahol a történet szerint Vitus meggyógyította a császár betegeskedő fiát, és egyéb csodákat is tett, mégis forró olajjal teli üstbe tették, amelynek következtében hamarosan életét veszítette. Éppen ezért Vitust gyakran ábrázolják üstben ülő kisfiúként. Szent Vitust tartják többek között a vendéglátósok, a színészek, táncosok, valamint az epilepsziában és a szembetegségekben szenvedők védőszentjének is.)

A Szent Vid hegyen találjuk az Országos Kék Túra útvonal emlékkövét is, amelyet 1989-ben helyeztek el itt.

A település „alsó része” is sok látnivalót rejt. A településre érkezők elsőként a falu központjában álló Hősök kapujánál állnak meg. Az egykori faluközpontot jelző területen, a Szerdahelyi-patak partján építették fel a világháborúkban elesettek emlékét őrző kaput, összekötve a haranglábbal. A Hősök kapujánál nemcsak a hősök előtt tisztelegnek a helyiek adott alkalmakkor, de ez alatt futnak össze és keresztezik egymást a környék kerékpáros útvonalai, illetve ez a híres Gesztenyeünnep kiinduló pontja is.

A falu központi részében találjuk a hagyományőrzés területeit is, amely tulajdonképpen egyfajta „kézműves központként” is működött hajdanán. A népi kézműves műhelyek bemutatják a régi mesterségeket és azok művelésének helyszíneit, köztük a fafaragóházat, a kosárfonó házat, a szövőműhelyt, a kovács-és fazekas mesterséget és a népi kultúra sok egyéb elemét. A szabadtéren kialakított „múzeumot” egy kis, fedett fahídon, a „sárkányos kapun” át közelíthetjük meg. Itt működik a híres velemi Alkotótábor, amelynek tagjai egy élő közösségként évről évre sokat tesznek azért, hogy a környék és a magyarság szellemi és tárgyi öröksége tovább élhessen. A parkon belül kiemelt területet kapott a fűrészmalom, mint a környék egyik büszkesége, amelyet boronafalas gát tesz teljessé.

A fazekasműhelytől nem messze, egy gyümölcsös területen található egy bunker, az ún. Koronaőrző hely, amelyben a legenda szerint a 2. világháború végén, 1944. december 29. és 1945. március 19. között a magyar Szent Koronát őrizték (a közben Pannonhalmáról szintén ide szállított koronázási palásttal együtt). Néhányak szerint azonban ez az információ nem helytálló. Az igazság az, hogy a már menekülésben lévő Szálasi kormányzásának idején, 1944. őszén valóban bunkereket kezdtek építeni, a parkban található Stierling-villában rendezték be a miniszterelnökséget. (Néhány környékbeli házban rendeztek be hivatalokat, irodákat. Kevesen tudják, de itt tartották 1944. december 24-én az utolsó nyilas országgyűlést is. A hegy védettségét élvező kis falu nem volt kitéve komolyabb légitámadás veszélyének, ezért esett Velemre a választás.) A villa közelében létesítettek egy ma már nem látható, kb. 300 fő elhelyezését biztosító óvóhelyet is. Az biztos, hogy a bunkerek egyikében őrizték a koronát, azonban mindkét bunker mellett szólnak érvek. A valószínűbbnek tartott bunker bejáratánál (a villától kb. 50 méterre) 1985-ben helyeztek el emléktáblát. A korona útja egyébként nagyon kacifántosan alakult a továbbiakban: a velemi tartózkodást követően néhány napra Kőszegre került, majd Nyugatra szállították, s végül az USA adta vissza Magyarországnak 1978-ban.

A hagyományos mesterségek bemutatásakor a velemiek büszkén mesélnek a ma is működőképes vízimalmukról. A patak, amely hajdanán sokkal sebesebb folyású volt, mint napjainkban, alkalmas volt a malmok üzemeltetésére, amelyeket a víz energiájával hajtottak. A helyiek által többnyire Schulter-malomként emlegetett kétkerekes malom egy 1568-as leírásban kerül először említésre. A sokszor gazdát cserélő, többször lebontásra ítélt, de megmenekült malmot végül 1965-ben helyezték műemléki védettség alá, és 1980-ban kezdték meg a helyreállítási munkálatokat. Ma múzeumként várja a látogatókat. Az 5,2 méter átmérőjű és 80 cm-es szélességű, tölgyfából és vörösfenyőből készült, felülcsapós vízi kerék 6 forduló megtételére képes percenként. A malomhoz kedves legenda is tartozik: úgy tartják, hogy Savanyú Jóska, a híres bakonyi betyár az egyik menekülése során a környéken keresett menedéket, amikor megtalálta az egyik ma is meglévő borospincét, amelynek zsúpfedeles padlásán húzta meg magát. Szorongatott helyzetének végéig a helyi molnár lányai loptak be neki kenyeret. Jelenlegi állapotában az ország területén nagyon kevés hasonló vízimalom látható. Ugyanakkor ez a malom a ma már Kőszegszerdahelyhez tartozó részen áll, és nem mindig van nyitva. A malmok szerepére egy újabb alkotás, a fűrészmalom hívja fel a figyelmet, mindjárt az Alkotóház előtt.

A főúton tovább haladva Nepumuki Szent János szobrába és egy vízkerékbe botlunk, nem véletlenül: őt tartják a hidak (és a gyónási titok) védőszentjének. A szobor azon a helyen áll, ahol a patak vizét - alig észrevehető módon – egy 1971-ben épített csatorna segítségével elterelték. A szépen faragott szobrot az Alkotóházban dolgozó fafaragó művészek ajándékozták a településnek.

Az út másik oldalán A Kettős Kereszt Emlékparkban a magyarság történelmének legfontosabb személyiségeinek és szimbólumainak szobrait láthatjuk. Ősi jelképeink között feltűnik a turul, a sólyom, a tulipán, a csodaszarvas, az életfa, a szalagfonat vagy éppen a Nap-Hold-Csillagok jelképegyüttes.

Velem természeti értékei közé tartozik a Vasaskút, amely tulajdonképpen egy vastartalmú forrás. A Szerdahelyi-patak által vájt mély völgy nyáron kellemes sétát biztosít a Nuschy-sétányon haladva. Az úton haladva elérünk egy szigetet, amely a legenda szerint a szerelmek szövődésének helyszíne napjainkban is. (A sétány a nevét Nuschy Józsefről kapta, aki 1935-45. között a település körjegyzőjeként nagy szerepet játszott abban, hogy Velem felvirágozzon és megtöltsék a turisták.)

Az úton tovább haladva a Szent Vid irányában találkozhatunk a „Szépkilátó sziklával”, amely a nevéhez méltóan mesés kilátást biztosít.

Nem szabad elfelejtkeznünk a gesztenyefákról sem, amelyekből hajdan a mainál sokkal több példány díszítette a falu utcáit. Napjainkban az ősz beköszöntével, minden október első felében a helyiek látványos fesztivállal, az ún. Gesztenyeünneppel várják a látogatókat. A színvonalas műsorok mellett népművészeti bemutatókkal és vásárral, gyermek-és folklórprogramokkal, valamint gasztronómiai különlegességekkel is találkozhatunk Velemben: kapható itt ilyenkor ezerféle gesztenyés finomság: gesztenyés pálinka, gesztenyés rétes, sült gesztenye, gesztenyelekvár, gesztenyés kürtöskalács, gesztenyepüré, gesztenyés - mézes tea és természetesen frissen szedett gesztenye is. S ha már gasztronómia, nem szabad kihagynunk a Páka-dűlőben még megtalálható pincéket és présházakat sem, amelyek hangulatos, fehérre meszelt falú, általában kőből, de vályog segítségével épült, jellegzetes helyi épületek.

Érdemes végigjárni a látogatók számára kialakított Szelídgesztenye tematikus útvonalat, amelynek 10 pontjának segítségével a település legfontosabb nevezetességein, jelentős helyszínein vezetik végig az érdeklődőket. A séta nem túl hosszú, de betekintést enged a helyi kézművesek és különlegességek világába.

Velemhez tartozik, de a falu mellett (Kőszegszerdahely irányában haladva balra) terül el Novákfalva Üdülőfalu és Emlékpark, amelynek belső útjait és tereit a magyar honalapításra és a régi Magyarországra utaló jelképek díszítik. A 72 emlékoszlop felidézi a régi megyei címereket, de látható a kettős kereszt, a hármas halom, a jurta, a székely kapu és a harangtorony, mint nemzeti szimbólum is. Az üdülőfaluban 55 apartman várja vendégeit, de egy 86 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is bérbe vehető.

 

 

KŐSZEGSZERDAHELY

Velemből Bozsok irányába haladva átutazunk Kőszegszerdahelyen, amely egykor a központi település volt, ennek határában, a településtábla mellett mindjárt jobbra áll az a malom, amely a hagyomány szerint Velemhez tartozott egykor.

Kőszegszerdahely a Kőszeghegyaljára jellemző településjegyeket és történelmi múltat mutatja. Éltek itt kelták, a rómaiak idején pedig már téglaégető kemencék is működtek ezen a helyen. A középkorban vásártartási joggal rendelkező központ lehetett, amelynek tulajdonosai gyakran váltották egymást: a Battyhányiak, Nádasdyak, Zalayak és a Sibrik család tagjai is rendelkeztek a környékbeli területek felett. A település neve arra utal, hogy a vásárokat szerdánként tartották. A ma már kevésbé jelentős falu valaha szebb napokat is látott: egykor itt keresztezték egymást a környék fontosabb közlekedési és kereskedelmi útjai. Legfontosabb látnivalója a falu legmagasabb pontján található, középkori alapokon álló (feltehetően 14. századi), egykor erődített temploma, amelyet Mindenszentek tiszteletére szenteltek fel. A templomot többször is felújították, s ilyen alkalmakkor az is kiderült, hogy az épület különböző részein még látszanak a korábbi stílusjegyek: találtak például ablakokat a román kori templomból, illetve egy befalazott ajtóra is leltek a kutatók, de a gótikus bélletes ajtó is a régi időkből maradt ránk. Szintén középkori a keresztelőmedence. A templom a ma látható formáját az 1700-as évek második felében nyerte el, s legszebb részei között tartják számon fából készült szószékét, három oltárát és a barokkos díszítésű kerítéskapuját, amelyet két népszerű szent, Szent Flórián és Nepumuki Szent János szobrai díszítenek. Az altemplomban található egy családi sírbolt, amely a Sibrik család ősi nyughelyeként szolgált. A templomkertben állították fel a világháborús hősök emlékművét is.

A szemfüles látogató észreveheti, hogy a régebbi épületek, lakóházak alapjai még kőből készültek, csak a későbbi időkben terjedt el a tégla, mint alapanyag, amelyet elősegített az, hogy a 19. század elején itt még 2 téglaégető működött. Akit érdekelnek a régi idők, a polgármesteri hivatalba betérve végig nézhet egy kedves néprajzi kiállítást is, amelyből tájékozódhat a kőszeghegyaljai emberek 19-20. századra jellemző lakó-, élet-és munkakörülményeiről és a megőrzött hagyományokról. A kiállított tárgyak egy részét egyébként a falu lakói ajándékozták a kiállításnak.

Természetvédelmi szempontból is érdemes körülnéznünk: védett területen látható egy kb. 120 éves eresztényi cédrus (jelenleg a telek magántulajdonban van), illetve a környéken védett és értékes növényvilággal büszkélkedő lápvidék is megtalálható, amelynek éke a széles levelű kosbor, az ujjas kosbor és a tarka nyúlfű is.

A falu mellett fekszik a település szőlőtermő vidéke, azonban a romantikus értelemben vett pincesort itt már hiába keresnénk.

BOZSOK

Kőszegszerdahely irányából néhány perc autózást követve jutunk el Bozsokra.

A napjainkban közel 400 fős település története a római korra nyúlik vissza, s ebben az időben a közeli nagyváros, Savaria vízellátásában is hatalmas szerepet játszott: innen indult ugyanis annak a fedett vízvezetékrendszernek egyik ága, amelyen keresztül mindig friss forrásvíz érkezett a központi településre. Bozsok története a középkorban kezdett igazán változatossá válni, amikor a közeli hegyek, bő-és tiszta vizű források jelenléte miatt a nagyurak kedvelt területévé vált. Első fontosabb tulajdonosok között a Garai család tagjait találjuk, majd Mátyás király uralta a vidéket, akinek a legenda szerint állt itt vadászkastélya is. Mátyás király később elajándékozta a területet, így kerül aztán a birtok Tárnok Péter, Bornemissza János, majd a későbbi korokban a Sibrik és a Batthyány családok kezébe. A környéken az 1532-es esztendő a törökök támadása miatt a pusztulást jelentette, s Bozsok település szinte teljesen elpusztult. Az újjáépítésben az ide betelepülő horvátok játsszák a főszerepet, akik az 1800-as évek közepéig sikeresen megtartották nyelvüket és hagyományaikat is, csak ezt követően olvadtak be teljesen a környékbeli magyarságba. Ez a változatos történelem azt is jelenti, hogy a falu tele van látványosságokkal, amelyeket érdemes felkeresni.

A faluba érkezve jobbra, a temető mögött állt az Árpád-korban a település első vára, amely akkoriban földből készült. E vár ma már romjaiban is aligha látható, helyén egy szép rét húzódik, amely a Puszta névre hallgat. Ezen a területen lehetett a kezdetekben a falu védelmi központja, ami akkoriban egy vizenyős terület volt, ennek közepén lehetett az a 21 x 15 m-es felszínű, lekerekített sarkú négyszög alakú domb, amely a vizenyős részből kb. 2,5 m-rel szigetszerűen emelkedett ki. Ahhoz, hogy a belső területet elérjék, egy mesterséges töltést hoztak létre. A belső részről középkori kerámiatöredékek is előkerültek.

A területtel szemben, a főút bal oldalán gyönyörű hóvirágos rétet találhat az, aki az év megfelelő időszakában látogat ide.

Tovább haladva a főúton, egy nagy kereszteződésnél jobbra fordulva átkelünk a patak felett és a Szent Anna templomhoz érkezünk. Egykor a feltételezések szerint a templomhoz kolostor is tartozott, amelynek romjai ma is láthatóak a templomtól nem messze, ezek is tanúsítják a templom középkori eredetét. Az épület 1630-ban épült, de többször átépítették és bővítették. Utolsó nagy felújítása 1972-ben zajlott, amikor új padozatot kapott a templom, és elkészültek a ma is látható falfestmények a mennyezeten. 2000. augusztus 26-án millenniumi emlékművet avattak fel a templomkertben. (A templom melletti romok egyes feltételezések szerint nem a kolostorból maradtak meg, sokkal inkább egy középkori torony maradványai ezek. Egyesek úgy gondolják, hogy ez akár még a Sibrik-család egykori ősi fészkének alapjai is lehetnek, bár erre konkrét bizonyítékok ezidáig nem utalnak.)

Amennyiben folytatjuk utunkat a Rákóczi út azon szakaszán, amelyik keresztezi a patak útját, az út legvégén az egykor híres Sibrik várkastély hatalmas ősparkjához érkezünk. A birtok napjainkban is hatalmas fallal van körülvéve. A késő reneszánsz stílusban épült kastély elődje a hagyomány szerint Mátyás király vadászkastélya volt, és a névadó Sibrik család csak később szerezte meg a területet. Az ő uralmuk alatt állt a birtok egészen 1906-ig, amikor a család eladta az ingatlant Végh Gyulának, az Iparművészeti Múzeum későbbi igazgatójának. Az épületben ma kastélyszálló várja pihenni vágyó vendégeit, egyúttal azonban a Vas Megyei Kormányhivatal Képzési Központja is működik benne, így akár konferenciák és kongresszusok megtartására is lehetőség nyílik az ódon falak között. Érdekesség, hogy a Sibrik-kastély és kertje népszerű filmforgatási helyszín is a magyar rendezők körében. Nem véletlenül választották forgatási helyszínnek a területet olyan híres magyar filmek esetén, mint a “Kőszívű ember fiai”, “Különös házasság”, “Fekete gróf” vagy a “Hány az óra Vekker úr?”. (Szintén kevesen tudják, hogy a bozsoki határátkelőhelyen játszódtak a “Kisváros” című tévésorozat egyes jelenetei is.)

A park bejáratánál, az Aranypatak partján a híres Malomporta is hívogatja látogatóit és a pihenni vágyókat. A közel három évtizedes múltra visszatekintő szálloda eredetije egy bájos malomépület volt, amely egy társával együtt (mely a falu másik pontján működve használta fel a patak vizének energiáját) őrölte a helyi földművesek gabonáját. Az alsó malom ma már nem létezik, de ez a „felső” malom, amely a Sibrik-család birtokán állt, megmenekült. Menekülésének története a sokszoros tulajdonos és bérlőváltással hozható összefüggésbe, hiszen a Sibrik család eladta Végh Gyulának, aki aztán birtokba adta a malmot annak a Steindl családnak, akikről tudvalévő volt a környéken, hogy rengeteg vízimalom építésével és üzemeltetésével keresték a kenyerüket. (A Steindl család egyik tagja volt amúgy az a Steindl Imre is, aki a magyar Parlament épületét tervezte.) 1920-ban a Steindl-féle malom már egyike volt a legmodernebb vízimalmoknak, hiszen felhasználták benne Bánki Donát turbináját is: ilyen módon egészen 1965-ig őrölte itt a gabonát. E színes „malomtörténet” is mutatja a hely jelentőségét, azonban tudni kell azt is, hogy egy malom sosem „csak” malom volt egy közösség életében, hiszen a gazdák itt gyűltek össze, s míg arra várták, hogy a gabonájukból finom liszt váljon, beszélgettek, üzleteket kötöttek egymással, illetve pletykáltak, megkóstolták a ház borát és ették a molnárné által sütött finomságokat. Egy kicsit úgy működött a malomalja, mint a kocsma. Ennek a korszaknak egy kicsiny emléke a Malomporta.

Ha visszatérünk a Szent Anna templomhoz és a fő úton a nagy kereszteződésben jobbra folytatjuk utunkat, az útszakasz közepén, a patak túlsó partján jobbra láthatjuk a Borházat (Rákóczi u. 133.), amely egy gyönyörű, 1819-ben épült, régi parasztház formájában, a helyi Önkormányzat által létrehozott kiállításon mutatja be a helyi borkultúra értékeit, illetve a bozsoki szüreti fesztivál idején népműves és képzőművészeti vásárt is rendeznek a ház udvarában. A Borház nem mindig látogatható, főleg a nagyobb rendezvények alkalmával nyitják meg a látogatók előtt.

Ha folytatjuk sétánkat a Rákóczi úton, a patak túlsó oldalán, balra találjuk a Kerekes Cukrászdát, amelynek finom és látványos süteményei és fagylaltja messze földön is híres, még a közeli Ausztriából is rendszeresen járnak át ide az édesszájúak. A tartalmas napi túra végén érdemes ide betérni egy kis pihenőre. Mielőtt azonban erre sort kerítenénk, érdemes végig menni a fő úton, hiszen a falu „másik vége” is rengeteg érdekes történetet mesél.

A Batthyány út kereszteződésében áll a Szent József kápolna, amelynek helyén álló kisebb templomról már 1689-ből vannak feljegyzések, de a ma látható kápolna valószínűleg csak 1775-ben épült, barokk stílusban. Valószínűleg uradalmi templomként használták. A többnyire zárva tartó egyhajós templom főoltára rokokó stílusú.

A Rákóczi utca 92. szám alatt működik közel 40 éve a Bozsoki Kézműves ház, amely a környéken a Horváth-Merics család generációkon átnyúló manufaktúrájaként is ismert. A vidéki élet velejárója volt, hogy a hosszú őszi-téli estéken összeült a család és a tűz mellett – a családi történetek mesélésén és közös daloláson kívül – együtt készítették különféle használati tárgyaikat mindenféle rendelkezésre álló alapanyagaikból. Ezt a korszakot őrizte meg Katica mama, akinek célja a helyi hagyományok, díszítési módok és motívumok átörökítése volt. A mai napig kapható itt mindenféle dísz, amely a házból otthont varázsol, a természet ajándékainak (pl. termések, szárított növények, stb.) felhasználásával. A család célja ma már egyértelműen az, hogy fenntartsa a kőszeghegyaljai településekre jellemző kézműves hagyományokat.

A falu utolsó fontos épülete ma már csak romjaiban látható, de még így is lehet következtetni annak régi fényére. Itt állt ugyanis egykor a Batthyány-kastély, amely korábban a Sibrik család tulajdonában volt, és alsó kastélyként is hívták akkortájt (a felső a Sibrik-kastély volt). Amikor 1616-ban Batthyány Ferenc megszerzi a kastélyt, pénzt nem kímélve egy csodás, modern, kétemeletes, négy saroktornyos kastéllyá építteti át ezt, amelynek csodájára jártak a környékbeliek. Ezután a Batthyány család tagjainak kedvelt tartózkodási helye az épület, amely sok hírességet is vendégül látott falai között. Járt itt például II. Rákóczi Ferenc 1698-ban, de itt rendezte be főhadiszállását 1708-ban Esterházy Antal kuruc főgenerális is. A kastély története szinte meseszerűen alakul egészen addig, míg 1832-ben kolera nem üti fel a fejét és többen itt haláloznak el a kastélyban. A sajnálatos haláleseteket követően a kastély lakatlanná vált, s a sorsára hagyott épületben egy villámcsapás által kialakult tűzvész okoz helyreállíthatatlan károkat 1841-ben. A várkastélyból maradt romokat 1860-ban eladta a család, de senki nem foglalkozott az állagmegóvással és a kövek jó részét a környékbeli építkezésekhez elhordták, így a romokat jócskán benőtt, füves területtel találkozik az ide érkező látogató. A kastélyhoz tartozó cselédlak szerencsésebb volt: a villámlás okozta tűzvész nem terjedt át az épületre, így az egészen jó állapotban maradt meg. Éveken át falai között működtették a Molnár Kúriát, amely az első bozsoki képeslapokon is szerepelt, miután a mai értelemben ismert turizmus elkezdett terjedni. Ma bérlakások találhatók az épületben. (Innen nem messze, kb. 600 méterre találták meg azt a híressé vált aranyleletet 1874-ben, amely valószínűleg a 433-ban Savariát megszálló hun csapatok egyik előkelőségének övcsatja lehetett.)

Azoknak, akik ebédelnének egy jót, szívesen ajánljuk a Határmenti Vigadót, amely az osztrák határtól nem messze található, csárda jellegű épületben működő vendéglátóhely, hatalmas és ízletes adagokkal. Az épület egy tipikus régi, L alakú ház, melynek rusztikus belső tere hangulatos, és az udvari lugasok alól szép kilátás tárul a környékre.

A túrázóknak is érdemes Bozsokra látogatniuk, hiszen innen indul az egyik leglátványosabb túraútvonal a hegységbe, amelynek mentén hatalmas sziklaalakzatokat lehet látni. A fő cél a Kalapos-kő nevű, vulkanikus eredetű, metamorf kőzetből álló szikla. A Bozsokról induló túra látványos, de helyenként erőteljesen emelkedő útvonalon halad felfelé, mintegy 7 km-es hosszúságban. Az útvonal neve: Óriások útja.

KŐSZEGDOROSZLÓ

Kőszeghegyaljai látogatásunk végén, a Kőszeg felé visszavezető útról kis kitérővel útba tudjuk ejteni az utolsó hegyaljai települést, Kőszegdoroszlót. Az alig párszáz lakosú falu a legarchaikusabb a kőszeghegyaljai települések közül, ugyanakkor szinte bármely irányból érkezik is a látogató, ezen a településen szinte minden esteben áthalad. Két szép templommal is büszkélkedhet, habár egyik leghíresebb területe a Pogányok nevű terület, ahol római kori emlékeket találtak az ásatások során. A legérdekesebb lelet a bor és mámor római istenének, Bacchusnak fejét ábrázoló szobor volt. A későbbi időkben a lakosság keresztény hitre tért és felépült a település első temploma, legrégibbként (13. század) a kőszeghegyaljai vidéken: ez a mai Szent Márton templom, amely ma is több ponton őrzi egykori jellegzetes román stílusjegyeit (pl. a szentélyben vagy egyes szűk, lőrésszerű ablakokban). A ma látható épület már barokk elemekkel díszített, mivel az 1532-es török veszedelemben a templom hatalmas károkat szenvedett és az ezt követő felújítási munkák során már az új korszak divatjának megfelelően építették át az épületet. Ebből az időszakból maradt ránk a paraszt-barokk főoltár is, amely a templombelső egyik említésre méltó látványossága. Megmaradtak a 15. században készült frízek töredékei is. A torony azonban a 18. században repedezni kezdett és helyére egy új tornyot emeltek. Orgonáját Szombathelyen készítették 1927-ben.

A falu lakosságának egy része a reformáció során evangélikus hitre tért át, s 1792-ben önálló imaházat is építtettek maguknak. Ezt az imaházat bővítették ki 1839-ben, s került mellé egy torony, majd 1861-ben templommá alakították. Az evangélikus gyülekezet létszáma egyre növekedett, s az erősödést jelezték a későbbi folyamatos építkezések is, 1909-ben például 4 méterrel megemelték a toronymagasságot, s szentéllyel és sekrestyével bővítették a templomot, amely ekkor kapta vörösfenyő födémjét. (Ez az egyetlen evangélikus templom az egész térségben.) A templomkertben áll az 1. világháborús hősök emlékműve, amelyet 1925-ben avattak fel.

Azon a helyen, ahol a falu két patakja, a Szerdahelyi-patak és a Doroszlói-patak egyesül, maradt meg a legtöbb régi épület, fenntartva nekünk a tipikus helyi házformákat és udvarokat. E vidéki romantika hozta az új divatot, amely szerint az elmúlt években egyre több „idegen” jött ide és vásárolt magának hétvégi házként használni kívánt épületet a régi porták közül, így a település újra megtelt élettel.

A Pogány-hegy területe valamikor Eszterházy-birtok volt, ebből az időből még ma is látható az urasági pince, amely az egyik legnagyobb a környéken. Ez ma is az egyik legjobb környékbeli szőlőtermő vidék. Igazán szép innen a panoráma, nem véletlen, hogy ide is egyre több hétvégi ház épült az elmúlt években, és ennek felső részén építették ki a panoráma utat is.

 

2. tematikus útvonal ajánlat - természetjárás:

GYALOGTÚRA A FORRÁSOK ÚTJA TANÖSVÉNYEN

Ajánlott közlekedési eszköz:

megközelítés: autóval vagy autóbusszal (csoportos szervezett kirándulás keretében)

a túraútvonal: (bakancsos) gyalogtúra, túrajelzésekkel jelölt (többnyire) erdei utakon

Útvonal hossza: kb. 14,5 km

Nehézségi szint: közepes

Időtartama: kb. 6-7 óra, tempótól függően

Szintkülönbség: kb. 250 m felfelé és lefelé is

 

TÚRALEÍRÁS

A gyalogtúra közepes nehézségű, helyenként hosszú, emelkedő szakaszokkal. A tanösvény hosszúsága kb. 14,5 km, végigjárásához nagyjából 6-7 óra szükséges. A szintkülönbség nagyjából 250 méter.

A túra Velemből, az autóbuszfordulótól indul és végig jól táblázott, illetve turista jelzésekkel jelölt.

A Források útja tanösvény kialakításának célja az volt, hogy a Kőszegi-hegység szép pontjain végig haladva bemutassa a hegyen található forrásokat. A 10 pont felkeresésével elég nagy túrát teszünk a hegy gerincén, több település közigazgatási területét (Velem, Cák, Bozsok) érintve. A túra jellege körtúra, azaz ugyanoda érkezünk vissza, ahonnan elindulunk, illetve bárhol becsatlakozhatunk és el is hagyhatjuk a túra útvonalát. A 10 pontból álló forrás-túra mellé egy 11. forrást is megemlítenek a táblák, ez azonban kissé távolabb esik a többitő, nem tekinthető szervesen az útvonal részének. A túrajelzések folyamatosan változnak a különböző szakaszokon haladva, és a soron következő forráshoz vezető útvonalat (a követendő turista jelzéssel együtt) mindig az adott forrás információs táblája közli. A Források útja tansövény túraútvonal nem tartozik a legnépszerűbb és legismertebb útvonalak közé, nem is járják végig tömegek, ugyanakkor a csendre és a különlegességekre (s némi vadregényes tájra) vágyók számára igazi csemege, csodás kilátópontokkal, látványos erdős területekkel és finom forrásvizekkel. Ugyanakkor nagyon figyelni kell, hogy a megfelelő útvonalon haladjunk és a szükséges jelzéseket kövessük!

A tábla tájékoztatja az érdeklődőket a tanösvény céljáról, illetve a következő forrás elérésének módjáról. Az első forrás a 2-es ponttal megjelölt Vasa-forrás (más néven Vasas-kút), amely az indító táblától kb. 200 méterre, a kék kereszt jelzést követve érhető el. Az aszfaltos útról egy helyes erdei ösvényre jutunk, s egy kellemes fahídon át jutunk el a forrásig.

A forrás elnevezése arra uta, hogy a forrásvízben és a környékbeli vizek hordalékában is nagy mennyiségben megtalálható a vas. A környékbeli nyelvhasználatban a „kút” kifejezés régen a „forrás” kifejezést jelentette, amelyet inkább csak a mai értelemben ismert turizmus kialakulásakor kezdtek használni. Ezért fogjuk látni, hogy a túraútvonal különféle állomásain olvasható elnevezésekben gyakran a „kút” szó olvasható a „forrás” helyett. A forrásokat egyébként nem véletlenszerűen nevezték el, hanem a név utalhatott egyes foglalkozásokra (pl. szénégető), növényzetre (gyertyános), de akár az adott térség földrajzi elnevezésére is (pl. Borha-kút).

A következő kút eléréséhez nagyjából 1 km-t kell megtennünk, először a kék kereszt, majd a sárga kör jelzéseket követve. Az út először erdei ösvényen halad, majd keresztezzük az aszfaltos utat, amelyen keresztül autóval is fel lehet menni a Szent Vid kápolnához, illetve további túraútvonalakat. Egy ideig egy nyomvonalon haladunk a Kultúrák hegye tanösvénnyel is, amely nem kronológiai sorrendben ugyan, de bemutatja a hegy történetének, történelmének legfontosabb időszakait. Az aszfaltos utat elhagyva, újra az erdőben haladunk, egy korábban vízzel telített árokban sétálunk tovább, felfelé haladva. Mellettünk, az árok két oldalán gyönyörű gyökérzeteket láthatunk, amelyek segítségével a hatalmas fák még úgy is meg tudnak kapaszkodni, hogy a föld nagy részét a víz már kimosta alóluk, illetve a gyökérzet területéről. Kb. 40-45 perces sétát követően elérjük a 3. táblát, amely már a Szentkút forrást jelzi.

A Szent Vid templomhoz vezető egyik úton haladunk, egykor a zarándok útvonalak is errefelé haladtak. Bizonyos forrásoknak gyógyító, illetve csodatévő erőt is tulajdonítottak, így különösen a zarándokutak vonalán megtalálhatóak voltak a „szent kutak”. Gyakran előfordult, hogy egyes forrásokhoz védő vagy segítő istenségeket, később szenteket is rendeltek, így volt ez a Szent Vid környéki forrásokkal is. Vitus maga is egyike a 14 segítő szentnek, akihez baj és betegség esetén is lehetett segítségért folyamodni.

A következő állomás az innen kb. 1,5 km-re lévő Gyertyán-kút lesz, amelyhez előbb a kék kereszt, majd a piros kör jelzésen haladunk tovább. Útközben, nagyjából 15 perc sétát követően (még mindig felfelé haladva) elérjük a Szent Vid kápolnát, amelyről Velem leírásánál részletesen írtam. A kápolna általában zárva van, és a környékre való kilátás is meglehetősen korlátozott a magasra nőtt, lombos fák miatt. A kápolna mögött többféle információs tábla is elhelyezésre került, illetve kialakítottak egy piknikezős helyet is. A kápolna elérésével felértünk a túraútvonal legmagasabb pontjára, innen sok esetben majd a hegygerincen, legtöbbször lefelé haladva jutunk el a további forrásokhoz.

A Gyertyán-forráshoz vezető út a kápolnát követően egészen könnyen járható lesz. Először erdei úton, majd némely szakaszon az aszfaltos úton haladva láthatjuk magunk alatt a zöldellő erdős területeket és ekkor látható be az a magasságkülönbség, ahova eddig felkapaszkodtunk. A jelzést követve letérünk a műútról és bemegyünk az erdőbe, ahol szépen kiépített területen található a Gyertyán-forrás.

A nézelődéssel együtt kb. fél óra alatt elérjük ezt a kutat a kápolnától. Az esőbeállóval és szalonnasütővel kialakított kút jól megközelíthető helyen található. A Hétszemű-völgy egyik fő látványossága nevét a népi hagyományokhoz kötően, a mágikus számokhoz kötődő vonzódás miatt kapta, s Magyaroroszágon a hetes szám (főképpen a hét vezérre utalva, de akár a népmesék hőseire is gondolva) fontos szerepet játszott, így a falvak környéki földrajzi területek és források elnevezésében is gyakran megjelenik. (Gondolhatunk itt akár a Kőszegi-hegység egyik legismertebb helyére, a Hétforrásra is.) A Gyertyán-kút viszont az itt többségében megtalálható növényzetről, a gyertyánokról kapta a nevét.

A következő szakasz nagyjából 1,4 km hosszúságú, jól járható szakasz, amely főleg lefelé halad a piros kör mentén, hosszan a műutat követve. Az út során láthatjuk mellettünk a Kőszegi-hegységre jellemző réteges kőzeteket is. Az utat elhagyva, ismét az erdei részen találjuk a Jávor-forrást, amelyet kb. 35 perc alatt érünk el.

Az erdőben található kutak elnevezései nemcsak a környezetet írják le, hanem az itt élők napi életvitelére is utalnak. A régi időkben a különböző foglalkozású emberek bizonyos területeken végezték munkájukat és a vizet is a munkavégzés helyéhez legközelebb eső helyről vették. Ezekre a momentumokra is utalnak a turisták által kevésbé ismert források nevei, mint a Szénégető-forrás, vagy a különböző erdei állatok fellelésének területei: Róka-forrás, Szarvas-kút vagy Őz-kút. A Jávor-forrás jelenleg nehezen beazonosítható helyen bukkan a földfelszínre, de több helyen mesterséges kivezetéssel gondoskodtak arról, hogy szabadszemmel is látható legyen. A környék területe nagy területen van elárasztva vízzel, így nagyon óvatosan lépkedve ajánlatos haladni. A Jávor-kút egyébként az a terület volt, ahol – egy mély ároknak köszönhetően, ahol korábban sokkal bőségesebb volt a víz – összegyűlhettek a vadak és ihattak a forrásvízből, itt pedig a vadászok könnyen megtalálhatták őket. A következő forrás eléréséhez nem kell messzire mennünk, kb. 400 méteres erdei sétát követően (maradva a piros körön), elérjük a kissé eldugottabb Borha-kutat.

Egy völgy közepén, védett helyen pillantjuk meg először a kúthoz tartozó esőbeálló csúcsos tetőszerkezetét, majd a völgyben lejjebb haladva jutunk el a forráshoz. A név magyarázata is mosolyra ad okot, néhányan ugyanis a borral hozzák kapcsolatba: „bor, ha jönne belőle, de jó volna!”. Ám a valóságban nem a borról, hanem a környék elnevezéséről kapta a nevét ez a forrás is. A Borha-forrás jelentősége a 2. világháború után nőtt meg, amikorra a Kőszegi-hegység turisztikailag már egy ismert és rendkívül kedvelt, látogatott helyszínné vált, ám a közeli határsáv miatt az új rendszerben nem látogatható területre estek a korábban felkapott túra helyszínek, mint a Hörmann-forrás, az Írottkő vagy az Óház-kilátó. Ezért aztán a magasabb hegyvidéki területek helyett az alacsonyabban fekvő, addig kevéssé ismert részek jutottak főszerephez, köztük például a következőkben látható források: a Borha-kút, az Enikő-forrás vagy a Gerebincs-forrás. A rendszerváltást követően, ahogy a határsáv újra látogatható és bejárható lett, azonnal megrohanták a turisták a „régi” helyeket, így ezek a kis források napjainkra ismét kevéssé ismertek lettek. A Borha-forrás környezete gyönyörűen rendezett, habár jelenleg a forrásvíz nem csörgedezik a számára kijelölt forrásból, mivel átmenetileg kiszáradt. Bőségesebb időszakokban a forrásvíz hőmérséklete 11,4 fok.

A Borha-kúttól hosszabb útszakaszt legyőzve jutunk el túránk következő állomásáig. A következő 2,1 km-es táv az egyik leghosszabb szakasz lesz a túránk során. Még mindig a piros kör jelzést kell követnünk, s sétánk során előbb erdei, majd aszfaltos, s végül megint erdei úton haladunk tovább.

    

1. pont: Enikő-forrás

A forrás környéke nagy szerephez jutott a 2. világháború utáni időkben, amikor a helyi turizmusnak új látnivalókkal kellett ide csalnia a látogatókat. Ekkor döntöttek arról, hogy kiépítenek egy aszfaltos panoráma utat, amelynek segítségével az érdeklődők Kőszegről Velemig juthatnak, mégpedig a Kőszegi-hegység mesés és idilli területein át haladva. A panoráma út (amelyet neveztek Terv-útnak is), áthaladt a több évszázados múlttal rendelkező szőlőtermő vidéken, amelyet Pogányoknak neveztek, s az egyik klasszikus szőlőtermő terület (köszönhetően a csodás panorámának), egyre inkább üdülőövezetté kezdett válni, ahol a tehetősek kezdték építgetni hétvégi házaikat. A turizmus így tehát újra fellendült, és a panoráma út mentén egyik látványosságként építették ki a mai Enikő-forrás környékét is, mint lehetséges túracélt. Az idők során a forrásnak több neve is akadt egyébként, hivatkoztak rá például Béke-Barátság-forrásként is. Jelenleg bővízű forrást találhatunk itt, amelynek hűsítő vize jól eshet egy forró nyári napon.

A forrástól folytatjuk túránkat, először egy darabig visszafelé a műúton, majd nagyon figyelve, hogy a helyes ösvényt válasszuk, balra, a piros-fehér sávra kanyarodunk. Ezen a területen látszik leginkább, hogy nagyon kevés turista látogatja, mivel a terület nem olyan szépen karbantartott, mint amilyennek eddig találkoztunk. A magasra nőtt fűben haladva igazán közel érezhetjük magunkhoz a természetet, de a csend és a jó levegő, valamint az érintetlenség érzete igazán kellemesen hat ránk. Idővel aztán beérünk egy erdei területre, ahol a fák ismét kellemes árnyékot nyújtanak, amire szükség is van, tekintve, hogy helyenként (ha nem is túl hirtelen, de alattomosan és folyamatosan) ismét emelkedik alattunk a talaj. A soron következő Gerebincs-forrásig 1,2 km-t kell megtennünk a piros sávon.

Amikor ide érünk, már Cák település határában túrázunk. A forrás elnevezése is inkább a helyiek által emlegetett földrajzi tájra emlékeztet, a turisták nagy része ezt a forrást (köszönhetően a régi turista térképeknek és útleírásoknak) inkább Elektromos-forrásnak ismeri. A furának tűnő név arra utal, hogy 1968-ben a szombathelyi ÉDÁSZ munkatársai foglalták el ezt a területet és ők alakítottak ki maguknak egy pihenő és piknikező, szalonnasütő helyet. Jelenleg a forrás területe meglehetősen elhanyagolt, tele kidőlt és betegeskedő fákkal. A forrásvíz itt is nagy területen árasztja el vizével a talajt, amely ennek következtében kifejezetten mocsarassá, sárossá válik.

Innen a kb. 2 km hosszúságú szakaszon, a piros sávot követve lassacskán leérünk a hegyről és Cák település házai közé sétálunk be, hiszen itt vár ránk soron következő forrásunk.

Cák házai között haladva a híres cáki pincesor felé vesszük az irányt, hiszen a pincesor közvetlen szomszédságában találjuk a kimondottan finom vízű, sokak által ismert Hordómosó forrást. Fontos helyszín volt ez a régi emberek idejében, amikor ez a vidék még a szőlőtermesztés területe volt, hiszen a jó minőségű, tiszta, egészséges víz szükséges volt a jó borokhoz is. Éppen ezért a kutakat és forrásokat külön figyelem övezte, gyakran külön őrt is kirendeltek egy-egy forrásvíz mellé. A boroshordó erre a különleges bor-víz kapcsolatra utal a forrás elnevezésében. A bővízű, jéghideg és finom forrás ma is sokak szomját oltja.

A pihenőt követően tovább indulunk utolsó forrásunkhoz, amely egyben a klasszikus Forrás-túra tanösvény utolsó állomása is. A Cseke-forráshoz a kb. 1,5 km-es hosszúságú, sárga kör jelzésű túraszakasz vezet. A forrás Velemben található.

Az utolsó forrásig könnyen eljuthatunk, már a hegy alatti utakon haladva. Körülöttünk a szépen karbantartott házak, azok körül pedig a hegy szépséges vonulatai húzódnak. Egy idő után láthatóvá válik a Szent Vid kápolna és lassacskán kirajzolódik az a hatalmas kör, amelyet az elmúlt órák során a hegygerincet követve bejártunk. A faluba beérve a patak partján felfelé haladva jutunk el a régi velemi parasztházakhoz, amelyek még őrzik a régi falu idilljét és csendjét. (Figyelem, itt nagyon kell figyelni, mivel turistajelzés már nem segíti a tájékozódást!) A patak mentén felfelé haladva érjük el utolsó forrásunkat, a Cseke-forrást.

Ennél a forrásnál megnézhetjük, hogy milyen volt az, amikor az emberek régen „elfoglaltak” egy forrást annak érdekében, hogy annak vize könnyebben hozzáférhetővé váljon a helyiek számára. A forrás foglalásának két módja is lehetett: az egyik, amikor gödröt ástak köré és jól kibélelték, hogy ne szakadjon be a talaj körülötte: ilyen módon lényegében egy kis medence alakult, amelyből könnyű volt vizet meríteni. A másik lehetőség az volt, hogy egy cső vagy vezeték segítségével elvezették a forrásvizet arra a helyre, ahol később fel tudták fogni annak vizét, pl. csorgó kút kialakítása által. A gyakorlatban ez a két módszer gyakran keveredett.

 A Forrás-túra tanösvény hivatalos útvonala eddig tart, azonban akinek kedve van, bónuszként felkeresheti a másik „Szentkutat”, amely innen kb. 2 km-re, a hegyvidéki részen, már Bozsokhoz tartozó közigazgatási területen található. A túraszakasz felfelé emelkedik, nagyjából 60 méteres szintkülönbséget kell legyőzni az eléréséhez.