Grúzia csodái

 

2019. március 11-16.

Grúzia csodái
Részvételi díj
190,000 HUF
Résztvevők száma
Felszállási helyek
Időpont
Postázzuk a dokumentumokat?
4 csillagos hotel felára
Extra börönd feladása
 
Ön még nem foglalta le az utazást! Hogyan teheti meg?
1. Adja meg a résztvevők számát,
2. adja meg az indulás időpontját, majd kattintson a "Lefoglalom!" gombra és véglegesítse a foglalást
  • 1. nap:
    Elutazás Budapestről 23:45-kor (májusban 23.55-kor) a WizzAir menetrend szerinti járatával Kutaisibe.

    2. nap:
    Csoport fogadása a Kutaisi Nemzetközi Repülőtéren.
    Ezen a napon felfedezhetjük Grúzia régi fővárosának és második legnagyobb városának, Kutaisinek legszebb részeit: sétálunk az óvárosban és a Bagrati székesegyházat is megtekintjük, ahonnan mesés panoráma tárul a városra. A Bagrati székesegyházat az egyesített Grúzia első királya, III. Bagrat építtette a 10. század végén, s az épület azóta is az ország egyesítésének jelképe. Az óváros megtekintését követően ebéd egy helyi étteremben, majd a keleti bazárt keressük fel. Ellátogatunk a Gelati Monostorhoz is, mely 1106 és 1130 között épült. A monostor 11 km-re észak-keletre fekszik Kutaisitől. Gelatiban régóta működött egy akadémia, a középkorban emiatt új Athénnak és második Jeruzsálemnek is becézték. Gelati után meglátogatjuk Motsametát, melyet a Tskaltsitela folyó ölel körül, csodás, mély szurdokok és kék szikla hegyek közepette, elhelyezkedése miatt elérhetetlen volt a múltban. A Mostameta név jelentése mártírok helye, és e helyszín rengeteg legendának ad helyet. Ezután visszautazunk Kutaisibe és elfoglaljuk szállásunkat, vacsora a hotelben.

    3. nap:
    Reggelit követően Batumi és környéke felfedezésére indulunk. Batumi Grúzia dél-nyugati részében fekszik, a Fekete-tenger partján, s a környék egyben az ország egyik legszebb része. A folyamatosan változó árnyalatú tengervíz, a pálmafákkal és teaültetvényekkel szegélyezett part és a háttérben az erdőkkel borított hegyek magukkal ragadják a látogatókat. Első megállónk Batumi, ahol megtekintésre kerül a Szent Miklós katedrális, a Piazza, a kikötő, a világítótorony, Ali és Nino szobra (egy 7 méteres magasságú, folyamatosan mozgó szobor, amely egy nőt és egy férfit ábrázol), a tengerparti sétány és a mecset is. Ebéd (jellegzetes helyi ételekkel). Ebédet követően Batumi Delfináriumába utazunk. A Delfináriumot 1975-ben nyitották meg és ebben az időben ez volt az egyetlen ilyen jellegű intézmény az egykori szovjet területen. A világ legnagyobb delfináriumai közé tartozik. Következő úti célunk Grúzia legrégibb erődje lesz, amely Batumitól kb. 15 km-re fekszik és mintegy 4,5 hektáron terül el, Gonióban. Az erőd története több ezer évről mesél. Kis pihenő, szabadidő, majd vacsora egy batumi étteremben. Visszautazunk szálláshelyünkre.

    4. nap:
    Reggeli után a Sataplia Természetvédelmi Területre utazunk, ahol több tucat 120 millió éves, fosszilis dinoszaurusz lábnyomot láthatunk (jól láthatóan, védőépületben), valamint egy látványosan megvilágított, 300 méter hosszú barlangot egy kis földalatti folyóval. Az övezet sűrű, szubtrópusi Colchic erdővel borított, és számos kilátóval rendelkezik. Ebéd egy tipikus grúz faluban, ahol borkóstolóval egybekötött grúz kulináris túra során megtanuljuk hogyan készítsünk Mtsvadit és Khachapurit. Ezután Prométheusz barlangjához utazunk, amely Tskhaltubo város közelében található, 20 km-re Kutaisitól, Imereti régióban, az ország nyugati részén. A Prométheusz barlang Grúzia legnagyobb barlangja. Bár területének csak tizede látogatható a turisták számára, felfedezése közel egy órát vesz igénybe. A barlangon belül földalatti tavak és folyók találhatóak. Egy híres kaukázusi mítosz szól Amirani-ról, „a grúz Prométheuszról”, innen a " Prométheusz barlangja" hangzatos elnevezés. A legenda szerint Amirani, akárcsak Prométheusz, feldühítette az isteneket, és azok megbüntették. Napokon és éjeken át egy sas marcangolta máját; azonban a görög óriással ellentétben a kegyetlen istenek Amiranit nem sziklához láncolták, hanem egy hatalmas barlangba. A nap lezárásaként a Tskaltubo fürdőközpontot, azaz Sztálin egykori fürdőjét keressük fel,ahol lehetőségünk lesz megtekinteni a volt Szovjetunió legjobb fürdőkomplexumát, fantasztikus építészetével és parkjaival. Igény esetén lehetőség lesz a hely szolgáltatásainak, mint a masszázs és a relaxáló kezelések kipróbálására is. Visszautazunk a szálláshelyre, vacsora a hotelben.

    5. nap:
    Reggeli a szálláshelyen, s Kutaisi eddig még nem látott helyszíneit keressük fel. Szabadidőben vásárolhatunk szuvenírt és helyi borokat is. Meglátogatjuk a keleti bazárt és az 1912-ben alapított Kutaisi Állami Történeti Múzeumot, amely több mint 150 ezer kiállított tárggyal büszkélkedhet (bronzkori és antik emlékek). Ebéd, majd Katshki Pillért tekintjük meg. A Katshki pillér 40 méterre kiemelkedik Közép Grúzia hegyei közül, és első pillantásra egy hatalmas ütőre emlékeztet. Mitikus aurája tette az áhítat színhelyévé az emberek letelepedésétől fogva. A kereszténység érkezése előtt pogány szent helyként funkcionált, ahol termékenységi rítusokat hajtottak végre. Grúzia az ősi Közel-Kelet és Európa között húzódó fűszerútvonal közepén fekszik, ezért az ország konyhája rendkívül gazdag fűszerekben és egyedi módon használja fel őket, különböző gyógy- és fűszernövényekkel együtt. A grúz ünnepély (supra) a társadalom fontos spirituális és kulturális részét képezi. A grúzok körbeülik az asztalt, nem csupán a nemes borok és a mennyei étkek okán, hanem pusztán, hogy részt vegyenek az ünnepélyen és együtt legyenek. Fontosnak tartják azt az ősi hiedelmet, és annak ápolását, hogy a vendég Isten ajándéka. A szokás célja, hogy megerősítse az emberek közötti kapcsolatot. Az eseményt a toastmester, a Tamada vezeti. Grúziával való ismerkedésünk utolsó programjaként mi is részt veszünk egy ilyen jellegű vacsorán egy tipikus grúz étteremben, amelynek során megtapasztalhatjuk, mennyire komolyan veszik a grúzok a „a vendég Isten ajándéka”-elvet. A záróestet követően transzfer a reptérre, majd hazautazás.

    6. nap:
    Hazaérkezés Budapestre a a WizzAir menetrend szerinti járatával.

    • Magyar nyelvű idegenvezetést
    • Szállást 3 éjszakára a Hostel Elma szálláshelyen, Kutaisiben, 1 vagy 2 ágyas elhelyezéssel, fürdőszobás szobákban VAGY felár ellenében a Kutaisi 4 csillagos Best Western hotelben (igény szerint)
    • Reggelit, ebédet és vacsorát
    • A felsorolt látványosságok belépőjegyeit
    • 1 db 0,5 literes ásványvizet naponta
    • Transzfert kisbusszal az érkezéstől a hazautazásig
    • Útlemondási biztosítást és baleset-,betegség-és poggyászbiztosítást
    • Repülőjegyet, irányár illetékkel (változhat): 75.000 Ft/fő
    • 4 csillagos Best Western Hotel felára: 54.000 Ft/fő
    • Feladandó plusz poggyász díját: kb. 13.000 Ft/bőrönd (max. 10 kg-ig)
    • Repülőtéri parkolás Budapesten: 5.400 Ft/személyautó/6 nap
    • Transzfer Szombathelyről (oda-vissza): 10.000 Ft/fő
    • A szálláshely egyéb szolgáltatásait
    • találkozó: Budapest, Liszt Ferenc Repülőtér, 2B terminál, 21.00-kor
    • repülő indul: MÁRCIUSBAN 23.45-kor (érkezik helyi idő szerint: 5:45-kor)
    •                         MÁJUSBAN 23:55-kor (érkezik helyi idő szerint: 4:55-kor)
    • visszautazás Kutaisiből: MÁRCIUSBAN helyi idő szerint 5.45-kor (érkezik 6.45-kor)
    •                                               MÁJUSBAN 5:40-kor (érkezik helyi idő szerint: 6:50-kor)
    • poggyász mérete:
    Utasaink a fedélzetre ingyenesen személyenként 1 darab kézitáskát (40 x 30 x 20 cm) és 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel, mely max. 10 kg súlyú lehet és max. 55 x 40 x 23 cm nagyságú. A kézipoggyászon felül feladható az előzetesen megrendelt és kifizetett bőrönd is, vagy helyben is fizethető a felár.
  • Repülőjegy - utazás Wizz Air járattal

    Az utazáshoz a repülőjegyet a Wizz Air légitársaságtól vásároljuk.

    A repülőjegyek jegykiállítás után nem módosíthatók és nem visszatéríthetők.

    Utasaink a fedélzetre ingyenesen személyenként 1 darab kézipoggyászt vihetnek fel, mely max. 10 kg súlyú lehet és max. 55 x 40 x 23 cm nagyságú. A kézipoggyászon felül feladható az előzetesen megrendelt és kifizetett max. 20 kg-os vagy max. 32 kg-os bőrönd is. A feladandó bőrönd mérete max. 149 × 119 × 171 cm nagyságú lehet.

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy ha csak kézipoggyásszal kívánnak utazni, akkor a fedélzetre folyadékot (tusfürdő, víz, parfüm, stb.) csak az alábbiak szerint vihetnek magukkal. A fedélzeti használatra szánt folyadékot egyenként 100 milliliteres tárolóedényekben lehet szállítani. A kis tégelyeket egy maximum 1 literes űrtartalmú, átlátszó és újrazárható műanyag zacskóban kell elhelyezni. A 100 milliliternél nagyobb mennyiségű folyadékot a biztonsági személyzet elkobozza és megsemmisíti.

    Amennyiben az irodánknál előre megrendelt és kifizetett csomagok mérete vagy mennyisége meghaladja a Wizz Air poggyász szabályzatát, abban az esetben becsekkolásnál felár fizetendő.

    Felhívjuk az utasaink figyelmét arra, hogy a Wizz Air járatain a fedélzeten ingyenes ellátás nincs, az italokért és ételekért fizetni szükséges.


    Szállás
    3*-os kétágyas szállodai szobákban. Egyágyas elhelyezés felár ellenében kérhető.

    Étkezés
    Reggeli és ebéd

    A területről: 
    Georgia (Grúzia) köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán. A grúzok (georgiaiak) magukat saját nyelvükön „kartveli”-nek, országukat „Sakartvelo”-nak nevezik. Az ország angol nyelvű hivatalos megnevezése Georgia. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény. Északi szomszédja Oroszország, délről Törökország és Örményország, keletről Azerbajdzsán határolja. Az ország földrajzi-éghajlati szempontból változatos, egyaránt vannak alpesi és szubtrópusi klímájú területei. A grúz kultúra gazdag és ősi gyökerei háromezer évre nyúlnak vissza az időben. A bor termelése Grúziában a történelem előtti időkben kezdődött, és máig az ország gazdaságának fontos részét képezi. Az ország évezredeken keresztül nagyhatalmak határvidéke volt, a grúz nép mégis fennmaradt, sőt, a 12. század környékén Grúzia maga is regionális nagyhatalmi státuszra tett szert.

    Időjárás
    Grúzia klímája hasonló a magyarországihoz, azzal a különbséggel, hogy az átlaghőmérséklet néhány fokkal melegebb az otthoninál. A nyár általában forró, a tél enyhe.

    VízumNEM KELL
    Az Európai Unió tagállamainak állampolgárai, valamint az USA, Japán, Kanada, Izrael és Svájc állampolgárai 90 napot meg nem haladó tartózkodásra vízummentesen utazhatnak be Grúzia területére. Az útlevélnek a visszaérkezés napjától számítva még 3 hónapig érvényesnek kell lennie! Valuta korlátozás nélkül bevihető, a georgiai fizetőeszköz kivitelét azonban korlátozzák. Művészeti, történelmi értékkel bíró tárgyak kivitele a Kulturális Minisztérium engedélyéhez kötött. Rendkívül szigorúak a kábítószerekre vonatkozó szabályok. Szabadságvesztéssel, súlyos pénzbírsággal szigorúan büntetik kis mennyiségű kábítószer birtoklását is.

    Pénz
    Nyomatékosan felhívjuk a Georgiába utazók figyelmét, hogy az útlevélben tartott készpénzüket az útlevél-ellenőrzés előtt vegyék ki, mert a korrupció visszaszorítása érdekében meghirdetett kampány keretében az útlevél-rendészeti szervek az útlevélben talált pénzt állampolgárságtól függetlenül és mérlegelés nélkül kötelesek korrumpálásra irányuló cselekménynek tekinteni. A jelenlegi szabályozás szerint a hivatalos szervek megvesztegetésére irányuló kísérlet 7 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Hivatalos fizetőeszközként csak a georgiai larit (GEL) fogadják el, de az USA dollár és az euró átváltása a kijelölt váltóhelyeken problémamentes. A hitelkártyákat a legtöbb helyen elfogadják, az utazási csekkek beváltása rendkívül nehézkes.

    Határátlépés
    A Külügyminisztérium nyomatékosan felhívja a Georgiába utazók figyelmét, hogy be- és kilépésükhöz csak és kizárólag a georgiai hatóságok által kijelölt szárazföldi, légi és vízi határátkelőket használják, tartózkodjanak az orosz/abház, valamint az orosz/dél-oszét határon való átlépés megkísérléstől. További fontos információk a Külügyminisztérium honlapján találhatók: http://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?georgia-gruzia#b

    Elméletben elég a személyigazolvány, de azzal néha kötözködnek. Javasoljuk az ÚTLEVÉL használatát! (hazautazást követően még min. 6 hónapig legyen érvényes!)

    Biztosítás
    Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.

    Egészségügyi tudnivalók: 
    Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára. 1991-ig Georgia egészségügyi rendszere a szovjet egészségügyi rendszer részét képezte, a Szovjetunió felbomlásával azonban a georgiai egészségügyi rendszer a polgárháború, az azt követő „vadprivatizáció”, és az állami kontroll szinte teljes megszűnése miatt gyakorlatilag összeomlott, infrastruktúrája teljes mértékben elavult. A fővárosban és a nagyobb városokban van megfelelő magán orvosi ellátás, derendkívül drága. A georgiai orvosok és kórházak gyakran előre kérik befizetni a gyógykezelés költségét. Tbilisziben sürgős esetekben a Medi- Club Georgia rendelőt célszerű felkeresni, melynek szolgáltatása drága, de a rendelő hivatalos számláját a magyar egészségbiztosító elfogadja. Medi Club Georgia 22a, Tashkenti Street, 0160 Tbilisi Tel: + 995 32 2251991 Fax: +995 32 2250911 E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.mediclubgeorgia.ge Sürgősségi ellátás: +995 599 251991; +995 599 581991 Minőségi gyógyszerek vény nélkül, gyógyszertárakban is beszerezhetőek. Gyógyszer vásárláskor ajánlott kiemelt figyelmet fordítani a készítmény szavatosságára! Csapvíz fogyasztása nem javasolt, a boltokban kapható palackozott víz biztonságosnak tekinthető.

    Turizmus,látnivalók
    Georgia (Grúzia) magas hegyi területei (elsősorban Svaneti, Khevsureti, Tusheti, valamint Kazbegi térsége) turisztikailag rendkívül érdekesek, sok egyedülálló élményt nyújtanak. Négykerék-meghajtású terepjáróval számos gyönyörű kirándulóhely biztonságosan megközelíthető. Biztonságos kirándulások tehetők a megfelelő infrastruktúrával ellátott nemzeti parkokban, amelyek országszerte megtalálhatók.


    Georgia természeti különlegességekben gazdag ország, a természetjárók és kirándulni vágyók részére rendkívül sok lehetőséget kínál. Ahhoz azonban, hogy a kirándulni vágyó el is jusson a természeti szépségek közelébe az utak rendkívül rossz minősége, elhanyagoltsága miatt az esetek többségében négy kerék meghajtású terepjáróval kell rendelkeznie. Az ország tengerpartja Batumi környékén kavicsos, Batumitól északabbra homokos. Ennek a homoknak az a különlegessége, hogy vastartalmú és mágneses, ezért alkalmas az ízületi bántalmak gyógyítására.

    Georgiában a városi tömegközlekedés nem drága, de meglehetősen átláthatatlan és kaotikus. A tömegközlekedés igénybevételét nehezíti az is, hogy a járműveken elhelyezett útvonaltáblák georgiai nyelvűek. A szovjetrendszerből megmaradt az iránytaxik, „marshrutkák” hálózata. Az iránytaxik a megadott útvonalon gyakorlatilag bárhol megállíthatóak. A Tbiliszi metróhálózat két vonalból és 22 földalatti állomásból áll. A metró használata teljes mértékben biztonságos. A városi és a vidéki utak minősége, és a vidékre vezető utak mentén az út menti szolgáltatások színvonala igen sok kívánnivalót hagy maga után, a hegyi utak az esőzéseket, havazást követően hosszú időre járhatatlanná válhatnak. A közlekedési szabályokat a helyiek gyakran szabadosan értelmezik, sok helyütt hiányoznak az útburkolati jelek.

    Grúzia öltözködési tanácsok
    Mivel Grúzia nem iszlám ország, szabadon viselhető az európai ruhákat. Ennek ellenére a hölgyek kerüljék a túlságosan rövid, kivágott felső és alsó ruházatot. Nincs speciális előírás, legfeljebb bizonyos vallási helyeken kérik a hölgyeket, hogy fedjék le vállukat egy a helyszínen rendelkezésre álló kendővel.


    Az ország klímája nyáron Magyarországhoz hasonló, jórészt napos, de a hegyvidéken a klíma változatos is lehet. A hegyekben a hőmérséklet nyáron is +5°C fokig süllyedhet, amíg a völgyekben nyáron jellemző a + 25°C fok.

    Pénznem
    Hivatalos fizetőeszközként csak a georgiai larit (GEL) fogadják el, de az USA dollár és az euró átváltása a kijelölt váltóhelyeken problémamentes. A hitelkártyákat a legtöbb helyen elfogadják, az utazási csekkek beváltása rendkívül nehézkes.
    Nyomatékosan felhívjuk a georgiába utazók figyelmét, hogy az útlevélben tartott készpénzüket az útlevél-ellenőrzés előtt vegyék ki, mert a korrupció visszaszorítása érdekében meghirdetett kampány keretében az útlevél-rendészeti szervek az útlevélben talált pénzt állampolgárságtól függetlenül és mérlegelés nélkül kötelesek korrumpálásra irányuló cselekménynek tekinteni. A jelenlegi szabályozás szerint a hivatalos szervek megvesztegetésére irányuló kísérlet 7 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.


    Elektromosság
    Az elektromos feszültség 220 volt, azonban gyakoriak és jelentősek az áramingadozások és áramkimaradások.


    Időeltolódás
    nyári időszakban + 2 óra
    téli időszakban +3 óra.


    Közbiztonság
    Georgia (Grúzia) jelentős eredményeket ért el a bűnözés elleni harcban, aminek eredményeképpen az ország a bűnözés szempontjából biztonságosabbnak tekinthető, mint a legtöbb EU-tagország. Az autólopás szinte ismeretlen fogalommá vált, az erőszakos bűncselekmények száma drasztikusan lecsökkent, a georgiai városokban tett esti magányos séta kevesebb veszélyt hordoz, mint sok európai nagyvárosban. (A házaikon nincs zár, a csoportokat külön is védik.)


    Étkezés
    Grúzia területe valóban nagyon sokszínű, legalább öt különböző éghajlati zónája van a szubtrópusitól a szinte sivatagosig. Ez a sokszínűség a konyhájukra is jellemző, minden régiónak megvannak a saját fogásai, sőt a nemzeti ételnek számító khachapuri (vagy hachapuri - a grúzoknak saját abc-jük van, így az ételek nevei latin betűkre átírva többfélék lehetnek) is minden régióban eltérő. Évszázadok óta fontos kereskedelmi csomópont lévén, konyhájukra egyaránt hatással volt a török, az azeri és az orosz szomszédság, izgalmas keverékét hozva létre a Közel-Keleti, a mediterrán és az orosz ízeknek.
    A grúz étkezés elengedhetetlen eleme az előételnek fogyasztott khinkali (a hússal, krumplival vagy sajttal töltött vízben főtt tésztabatyu), az előbb említett khachapuri (a sajttal töltött lepénykenyér), a köretként tálalt pkhali (zöldségből, dióból és gránátalmából készült krémes saláták gyűjtőneve, amit leggyakrabban spenótból készítenek, de létezik céklás változata) és atkemali (éretlen, még zöld szilvából készült szósz). Szinte minden növényük BIO.


    Bármilyen speciális étkezési igényt kielégítenek, csak előre kell jelezni.

    Lakosság
    A népesség igen heterogén összetételű. Az 5,4 milliós népességből csak 3,7 millió a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó grúz. Mintegy 400 ezer grúz él Azerbajdzsánban, Oroszországban, Észak-Oszétiában, Törökországban és Iránban. Grúzia nemzetiségei: grúz népcsoportok 70% (grúz [Kelet-Grúzia] 45%, mingrél [Nyugat-Grúz] 18%, adzsár [mohamedán grúz] 6%, szván 1%), örmény 8%, orosz 6%, azeri 6%, oszét 3%, abház 2%, görög 2%, ukrán 1%, egyéb 2% (kurd, avar, asszír, tatár).


    Vallás
    A lakosság túlnyomó többsége ortodox keresztény, 82% a grúz ortodox egyház tagja. A szomszédos népekkel gyakori történelmi konfliktusok és a több felekezet együttélése ellenére Grúziában hagyományosan béke uralkodott a különböző vallásokhoz tartozók között és a vallási alapú diszkriminációnak nincs hagyománya az országban.

    Nyelvei
    Hivatalos nyelv a grúz. Széles körben elterjedt az orosz. Egyéb beszélt nyelvek: azeri, örmény, oszét. A fiatalok nagy része beszéli az angolt.


    Transzfer:
    Mercedes kis buszokkal, a csoport méretéhez igazítva, vendéglátóink szállítanak minket mindenhova.

    Ivóvíz:
    iható, kristálytiszta.

    Vásárlás:
    A nagyobb áruházaik nonstop nyitva tartanak, ünnepnapokon is.

    WIFI, Internet, telefon:
    A városokban és a hotelben nagyon gyors, ingyenes WIFI áll rendelkezésre, a telefon azonban nagyon drága! (szolgáltatótól függően kb. 400 Ft/ perc a hívás fogadása, a hívás indítása kb. 500 Ft/perc).

    Taxi:
    Nincs rá szükség az utazás során, de ha mégis, akkor kb. 25 cent/km a tarifa. (Előre megmondják a viteldíjat beszálláskor.)

    Árak:
    kenyér: kb. 0,25 €
    sör: 1- 2 €
    kóla: 0,50 € (1,5 l)
    éttermi turista menü: kb. 5 €
    KÁVÉ: normális, európai kávé